KözéletHFC szezonértékelés

2011. július 13., szerda
 
HFC szezonértékelés

Horváth Zoltán a Hódmezővásárhelyi Futball Club elnöke, az Önkormányzat sportreferense valamennyi helyi és regionális sajtóhoz, a Vásárhelyi Hírekhez is eljutatta szezonértékelő nyilatkozatát.

 

 

 

 

A vásárhelyi klub elmúlt szezonját összességében sikeresnek értékeli. Mint írja rengeteg olyan dolog van az eredményeket illetően, amelyek folyamatos javításra szorulnak. Az idén január 14-én kinevezett klubvezető, a megelőző időszakról nem kíván véleményt formálni, viszont megjegyezi, hogy az előző elnök és az egész elnökség felé csak hálával tartoznak, hiszen egy jól felépített egyesületi struktúrába, szervezett keretek közé járnak focizni a gyerekek. Tájékoztatójában arról is ír, hogy a nehéz gazdasági viszonyok közepette a HFC is jelentős adósságállományt halmozott fel, amit január 31-ig sikerült teljesen anullálni. Sőt a bajnokság befejezéséig az anyagi forrásokat is megteremtették. A vezetőség szempontjából ez az egyik legnagyobb siker.

A szakmai értékeléshez érve, Horváth Zoltán szerint az egyesület csúcsa az NB III-ban szereplő felnőtt csapat sajnos nem úgy teljesített, ahogyan azt várták, mindössze a 10. helyet szerezte meg. Azt el kell mondani viszont, hogy sok olyan mérkőzésünk volt, ahol nagyobb koncentrációval, egy kis szerencsével, lényegesen jobb eredmény születhetett volna.

A megyei II. osztályban szereplő tartalékcsapat sikeres idényt zárt, hiszen kiharcolta a feljutást a megyei I-be. Mint írja, ez volt a céljuk, ezt elérték. Ebben a csapatban a legtehetségesebb fiatalok kaptak játéklehetőséget, akik ezzel éltek is. Az elnök véleménye szerint, fontos volt, hogy indulhassanak a megyei I-ben, ez már egy komolyabb bajnokságnak nevezhető, fiataljaik sokkal hatékonyabban tudnak a felnőtt mezőnybe integrálódni, korábban megérnek az NB-s szintre.

Az NB II-ben szereplő U19-es csapat a középmezőny elején zárt, ami kifejezetten jónak mondható úgy, hogy a csapat legjobbjai folyamatosan a felnőtt NB III-as csapatban játszottak.

Az U17-es gárda magabiztos teljesítménnyel bajnok lett, Sós Bence a gólkirályi címet is megszerezte. Az elnök megjegyezte, hogy ebben a korosztályban már be is bizonyosodott a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben indított sportosztály létjogosultsága, hiszen az ide járó gyerekek bajnokok lettek, az V. Korcsoportos Országos Diákolimpián pedig 4. helyezést értek el.

A sportosztállyal kapcsolatos eredmény, hogy a megyei U19-es bajnokságban egy 1. és egy 2. helyet szereztek fiataljaik.

Az NB I-ben szereplő U15-ös és U13-as csapataik a 16 egyesület közül mindössze egyet előztek meg az összesített pontszámítás alapján, aminek értelmében jövőre csak a másodosztályban indíthatják őket. Mint írja, sajnos az U13-asok relatíve jó teljesítményét lerontotta az U15-ös gárda rossz szereplése.

Az U11-es, az U10-es, az U9-es és az U8-as korosztályaik az Interligában játszottak, senki nem okozott csalódást, sőt. Itt a legfontosabb, hogy versenyzési lehetőséget biztosítottak számukra, így segítve folyamatos fejlődésüket.

A következő évre vonatkozó terveikről az elnök elmondta, 100 éves lesz az egyesület, ezért szeretnék emlékezetes szezont zárni. Az utánpótlás-nevelés folyamatos fejlesztése alapvető cél, azonban mégis a felnőtt csapat alapján ítélnek meg egy klubot. Nagy változás az egyesületük életében, hogy ettől a szezontól kezdve a HFC-ben folyó szakmai munkáért egyszemélyben Kandó Róbert a felelős, ő irányítja a felnőtt csapat felkészülését, valamint koordinálja az összes utánpótlás-edző tevékenységét.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.