BulvárHervé fotókiállítás a Budai Várban

2014. július 13., vasárnap
 
Hervé fotókiállítás a Budai Várban

Harminc különleges fotográfiát adományozott Madame Judith Hervé, a világhírű, vásárhelyi születésű fotóművész, Lucien Hervé özvegye a közelmúltban Hódmezővásárhely városának.

 

 

 

 

A 20. századi építészeti fotográfia megújítójának és legnagyobb alakjának, valamint fiának, a szintén fotós Rodolfnak 15-15 művéből július 16-án, szerdán 18 órakor nyílik kiállítás Budapesten a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériában.

 

Mintegy kőbe vésett kánonként szerepel a 20. század legnagyobb kortárs művészei között Lucien Hervé (1910-2007), Hódmezővásárhely egyik leghíresebb szülöttjének a neve, akit a 20. századi építészeti fotográfia megújítójaként és egyik legjelentősebb alakjaként tisztelnek. Fiát, Rodolfot (1957-2000) az "átmenet korának" underground kultúráját és társadalmi változásait bemutató művészként ismerik, aki kamerájával a rendszerváltás utáni Magyarországot örökítette meg a kilencvenes évek elején.

Mint ismeretes mindkét művésznek volt Vásárhelyen, az Emlékpontban kiállítása.

 

Most viszont Budapesten, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában nyílik kiállítás Rodolf és Lucien Hervé műveiből

Július 16-án, szerdán 18 órakor a kiállítást Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója nyitja meg.

 

Olvassa el ezt is!

71 éve született Rapcsák András

71 éve született Rapcsák András

Kövér László: olyan politikai és városépítő teljesítményt tett le az asztalra, amelyhez mérhetőt azóta is keveset találni az országban.

 

Nagy buli kis helyen

Nagy buli kis helyen

A városrészi napok legkisebb helyszíne versenyén a dobogós helyezett az Új-kishomoki Kavalkád lenne, de megnyerné a legcsaládiasabb buli versenyét is, ha lenne ilyen. Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...