Kultúra, oktatásHelyőrségi gyermekkarácsony Hódmezővásárhelyen

2015. december 5., szombat
 
Helyőrségi gyermekkarácsony Hódmezővásárhelyen

Közel négyszázan vettek részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének karácsonyi ünnepségén, amelyet a családtámogató iroda a kommunikációs és rendezvényszervező részleggel közösen rendezett a napokban. 

 

 

 


Az egész délelőttös programon a vendégeket a Hódmezővásárhely Helyőrség Zenekar fogadta – melynek tagjai ezúttal gyermekslágerekkel várták a gyerekeket −, majd a Honvéd Táncszínház és színészkarának parádés műsora, Vargánya Apó története szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. 

Végül megérkezett a Mikulás is, aki krampuszai segítségével − egy-egy versért vagy énekért cserébe − átadta az ajándékcsomagokat a mintegy 130 izgatott lurkónak. 

A programok ideje alatt a gyerekek a különböző kézműves-foglalkozásokon karácsonyi ajándékokat is készíthettek. A családi ünnep rajzfilmvetítéssel zárult.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Mikulás járt a Lisztben is

Mikulás járt a Lisztben is

Az iskola tornacsarnokában műsor és ajándékozás is volt, sőt még legalább két méter hosszúságú torta is - jutalomként - gazdára talált.  Képekkel! 
Közös kiképzés - közös munka

Közös kiképzés - közös munka

A magyar, cseh és szlovák katonák a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelését segítő logisztikai feladatokat látnak el Hódmezővásárhely, Kaposvár és Nagykanizsa térségében.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.