KözéletHegedűs Zoltán két cukorral issza

2018. február 7., szerda
 
Hegedűs Zoltán két cukorral issza

Hegedűs Zoltán két cukorral, derült ki a Vásárhelyi Hírek kérdésére, de azt viszont elmulasztotta megfigyelni, hogy Orbán Viktor hány cukorral issza a kávéját. A dolognak az az aktualitása, hogy Hódmezővásárhely polgármesteri jogkörrel felruházott alpolgármesterét február 7-én reggel közös kávézásra invitálta a miniszterelnök.

 

 

 

 


Hegedűs Zoltán egy különleges – leginkább eszmei értékkel bíró – ajándékkal lepte Orbán Viktort. Édesapja, Hegedűs Lajos által gondosan megőrzött újságot vitt neki, amely az 1998-as országgyűlési választások előtt készült, a címlapján Orbán Viktor fotójával és amelyben a vásárhelyiek figyelmébe ajánlja a Fideszt, valamint a lap belső oldalin több képviselő-jelölt bemutatkozása olvasható.

A lapot forgatva az azóta Magyarország politikatörténeti eseményeiről beszélgettek hármasban, Lázár János miniszterrel együtt.

 

Hegedűs Zoltán azt is elmondta, nemcsak anekdotázás volt, hanem több érdemi ügy is terítékre került a beszélgetés során. Mint a Vásárhelyi Híreknek elmondta, megmutatta a Bethlen Gábor Református Gimnázium frissen elkészült impozáns felújításának, épületbővítésének 3D-s terveit.

Az alpolgármester szóba hozta a piac megújítását is. A Vásárhelyi Hírek kérdésére válaszolva a szavaiból az is kiderül, számára személyesen is különösen fontos, hogy egy olyan közösségi tér jöjjön létre a piac és vásárcsarnok átépítése során, amely a helyi termékek vásárlási lehetősége mellett, kellemes találkozóhely is lesz. Ahol egy kávéra, lángosra le lehet ülni, beszélgetni. Igazi agora hangulatot szeretne, amely külsejében is megőrzi majd a vásárhelyi hagyományokat.

 

Orbán Viktornak beszélt arról is, hogy Vásárhelyen több rossz állapotban lévő templom további állagromlást megelőzendő felújítását is el kell kezdeni.

 

A február 25-i időközi polgármester választással kapcsolatban a miniszterelnök röviden, és summásan reagált: Hódmezővásárhely fejlődése nem állhat meg! Hajrá, Hegedűs Zoltán!

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Látogatási tilalom Vásárhelyen is

Látogatási tilalom Vásárhelyen is

Február 7-től kezdődően a megye minden fekvőbeteg ellátó intézetében elrendelték. A korábbihoz képest öt és félszeresére emelkedés az influenzaszerű megbetegedések számában.
Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

Megkezdődött a hódmezővásárhelyi laktanya rekonstrukciója, a kormány 5,2 milliárd forintot fordít a beruházásra 2020-ig. Lesz szakközépiskola is.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.