KözéletHegedűs: nem az áprilisi választások főpróbája lesz

2018. január 29., hétfő
 
Hegedűs: nem az áprilisi választások főpróbája lesz

Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestere szerint nem Németh László atya vitte a politikát a templomba, hanem Márki-Zay Péter független polgármester-jelölt.

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Hírlap hétfői számában olvasható interjúban Hegedűs Zoltán, aki Hódmezővásárhely Fidesz-KDNPs polgármester-jelöltje, elmondta, politikai ellenfele, Márki-Zay Péter bemutatkozó sajtótájékoztatóját is a templom előtt tartotta, és minden megszólalásában elmondja, hogy ő az egyházköz­ség világi vezetője, a szórólapjain is a templommal kampányol.

"Az egyházközösséget ő vonta bele a politikai kampányba, Né­meth László atya megszólalása válasz volt minderre" - hangsúlyozta.

 

Az ügyet fejtegető kérdésre elmondta azt is, úgy látja, nem történt más, mint egy katolikus plébános a gyülekezetét is érintő kérdésben elmondta véleményét a híveknek.
„A rendkívülit abban a reakcióban látom, ahogyan ezt a sajtó és a baloldali politika kezelte" - mondta, hozzáfűzve: nem ez az első alkalom, hogy azok próbálják korlátozni a nekik nem tetsző véleményeket, akik mindeközben diktatúrát kiáltanak.

 

A város ügyeiről szólva Hegedűs Zoltán azt mondta, a legfontosabb, hogy a fiatalok számára munkalehetőséget adjanak, és olyan életkörülményeket biztosítsanak, amelyekben családot tudnak tervezni.
Ezért felújítják a bölcsődéket, az óvodákat, az általános és a középiskolákat, az orvosi rendelőket, fejlesztik a kórházat. Az elmúlt tíz évben mintegy hétmil­liárd forintot költöttek a sportinfrastruktúra modernizálására, és több milliárdot fordítottak a kulturális létesítményeink megújítására.
Mindez azonban csak akkor működik, ha vannak munkahelyek, ezért támogatást kapnak a helyi vállalkozások, és a Modern Városok Program keretében mintegy hárommilliárd forintért fejlesztik az ipari parkot - tette hozzá.

Háromezer munkanélküli volt Vásárhelyen 2010-ben, ma pedig hatszáz álláskereső van, miközben a munkaügyi központ hétszáz üres álláshelyet tart nyilván - közölte Hegedűs Zoltán.

 

Az időközi választásokra kitérve a jelölt elmondta, számára nem az áprilisi választások főpróbája vagy az ellenzéki összefogás erőpróbája, hanem otthona jövője miatt fontos február huszonötödike.

"Nem a százalékok és a politikai lózungok érdekelnek, hanem az, hogy mi lesz Vásárhellyel a következő években. A kérdés, hogy van-e arra két-három vagy több felesleges évünk, hogy a fejlődés helyett politikai cirkuszokkal, vitákkal és balhéval legyünk elfoglalva. Szerintem nincs" - mondta a kormánypárti jelölt.

 
 
VH-Magyar Hírlap
 

Olvassa el ezt is!

Hernádi Gyula nem fogadja el pártja határozatait

Hernádi Gyula nem fogadja el pártja határozatait

Dr. Hernádi Gyula szerint az MSZP már két nappal az összehívott ügydöntő taggyűlés előtt döntött Márki-Zay támogatásáról. Az Országos Etikai és Egyeztető Bizottságahoz fordul.
Vásárhelyen járt a nemzetgazdasági miniszter

Vásárhelyen járt a nemzetgazdasági miniszter

A Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés. Csongrád megye a Dél-Alföld második legfejlettebb megyéje.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.