KözéletHazatérnek az EUFOR 9. váltás katonái

2012. január 10., kedd
 

Január 7-én az EUFOR kontingens 9. váltásának letelt a fél évig tartó szolgálatuk. Ebből az alkalomból rendezett ünnepségen 143 katona sorakozott fel.

 

 

 

 

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtuk július 13-án utazott Szarajevóba a váltás első csoportja. Őket a kontingens többi tagja követte. Kiss Szabolcs alezredes, a MH EUFOR -9 kontingens parancsnoka a búcsúztatáskor azt mondta: „Ebben a szolgálatban az lesz a fő feladatunk, hogy erősítsük a katonai jelenlétet, így érve el a biztonságot, és a stabilitást a térségben. Amennyiben pedig a helyi erőknek szükségük van arra, hogy ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetését is segítsük, vagy részt vegyünk területzárásban és háborús bűnösök keresésének biztosításában, akkor ezeket is ellátjuk.”

Január 7-én az EUFOR kontingens 9. váltásának letelt a fél évig tartó szolgálatuk. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeztek. Az ünnepségen 143 katona sorakozott fel az EUFOR parancsnoka és a parancsnokságról meghívott vendégek előtt.

 

Először Robert Brieger vezérőrnagy, az EUFOR parancsnoka, majd Gulyás Zoltán dandártábornok, az EUFOR parancsnokhelyettese mondott beszédet. Mindketten a személyi állomány szakmai felkészültségét és együttműködési képességét méltatták, kiemelve, hogy az 5. Bocskai István Lövészdandár kontingensének katonái tovább öregbítették a Magyar Honvédség hírnevét a nemzetközi környezetben. Az elvégzett feladatok elismeréseként kitüntetéseket adtak át.

 
 
Forrás: MH - VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.