KözéletHazatérés

2011. február 24., csütörtök
 
Hazatérés

Június 4-én szimbolikus  jelentősége lesz az eskütételnek. Zentán, Vásárhely testvérvárosának polgármesterével tárgyalt Dr. Kószó Péter alpolgármester.

 

 

Dr. Kószó Péter alpolgármester, Dr. Makó András aljegyzővel február 24-én, csütörtökön az esti órákban zentai látogatásáról visszatérve, a Vásárhelyi Híreknek nyilatkozva elmondta, találkozójuk témája Sirková Anikó polgármester asszonnyal (képünkön) a zentaiak kettős állampolgársági eskütételével kapcsolatos kérésük megtárgyalása volt.

 „Előzetes bejelentkezés után segítséget nyújtunk az okmányok kitöltésében, illetve itt, Hódmezővásárhelyen, az okmányirodában is be lehet adni” – mondta Kószó Péter alpolgármester a 2011. január 6-án a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban a Városházán tartott sajtótájékoztatón. Ugyanitt Grezsa István önkormányzati képviselő beszámolt arról, hogy Zenta polgármesterasszonya levélben fordult a városhoz, kérve azt, hogy a zentaiak szeretnék testvérvárosukban, Hódmezővásárhelyen letenni az állampolgársági esküt. Azóta megszületett a döntés: ennek első dátuma 2011. június 4-e lesz, majd augusztus 20-a és október 23-a.

Az alpolgármester hazaérkezésekor elmondta, a vásárhelyi grémiummal egyetértésben szeretnék az eskütételnek méltóságával, ünnepélyességével, a résztvevőknek örökre maradandó élményt szerezni. A trianoni döntés Magyarország szétbomlásához, a történeti sorsközösség évezredes hagyományainak elvesztéséhez, Magyarország területi és lelki megcsonkításához vezetett, ezért is lesz szimbolikus jelentősége a június 4-i eskütételnek. Hódmezővásárhelyen az első alkalommal, minden bizonnyal az ünnepséghez méltóan feldíszített Kossuth tér lesz a helyszín.

A zentai polgármester asszonnyal arról is tárgyaltak, hogy március elején vajdasági magyarok nagyobb csoportja autóbusszal jön át, hogy közvetlenül Hódmezővásárhelyen adhassa le kérelmét, mondta Dr. Kószó Péter.  

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.