Kultúra, oktatásHátukra vették az iskolatáskát

2015. szeptember 2., szerda
 
Hátukra vették az iskolatáskát

Véget ért a mintegy két és fél hónapos vakáció, és szeptember 1-jével megkezdődött a 2015/16-os tanév az iskolákban. A padokba 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák ült be elsején reggel.

 

 

Fotó: VH

 

 

100 ezren először lépték át az iskola kapuit, közülük 468-an a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület valamelyik intézményében. Ez pedig a számok tükrében az utóbbi évek legmagasabb iskolakezdő létszáma. 2011-ben 432, 2012-ben 450, 2013-ban 425 első osztályossal indult a tanév. Idén pedig a 468 kisdiákot írattak be.

 

Érdeklődésünkre a Járási Tankerület részletes adatokat közölt a tanulói létszámról és az idén iskolát kezdők számáról:

 

Klauzál utcai Általános Iskolában (a székkutasi Gregus Máté Általános Iskolával együtt) 556 diák, ebből 57 elsős,

 

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 394 diák, ebből 55 elsős,

 

Szent István Általános Iskola 408 diák, ebből 67 elsős,

 

Varga Tamás Általános Iskola (a Mártélyi Általános Iskolával együtt) 467 diák, ebből 72 elsős,

 

Németh László Általános Iskola és Gimnázium 1058 diák, közülük 580 általános iskolás, ebből 88 elsős, 478 középiskolás, ebből 96 elsős.

 

Mindszenti Általános Iskola 495 diák, ebből 52 elsős,

 

Kozmutza Flóra intézményei (az Aranyossy Ágoston Óvoda és Iskola nélkül): 520 diák, közülük 321 általános iskolás, ebből 13 elsős, 199 középiskolás, ebből 52 elsős.

 

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tájékoztatása szerint az országos statisztikák szerint idén a beiratkozó elsősök négyezerrel kevesebben vannak, mint tavaly. Az általános iskolát kezdőket tekintetbe véve, a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerületben viszont nőtt az elsős kisdiákok száma.  

A Klik szerint, az új tanévben folytatódik a pedagógusok béremelése, akik átlagosan 6-10 ezer forint többlettel számolhatnak majd. Folytatódik továbbá a minősítésük is: 2016 elejétől várhatóan 1688-an lépnek a Pedagógus I. kategóriába, 10 550-en a Pedagógus II. fokozatba és háromezren a Mesterpedagógus kategóriába.

A most induló tanév 181 napos, a tanév rendje szerint az őszi szünet 2015. október 26-tól október 30-ig, a téli 2015. december 21-től december 31-ig tart, a tavaszi szünet pedig 2016. március 24-től március 29-ig. Lesz kompetenciamérés a mostani tanévben is, ezt 2016. május 25-én tartják. Valamennyi fontos dátumot az alábbi összeállításunkban olvashatja:

 

A 2015-16-os tanév részletes menetrendje ITT!  (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hőségriasztás után újabb riasztás

Hőségriasztás után újabb riasztás

Riasztást adott ki az ÁNTSZ a parlagfű megnövekedett pollenkoncentrációja miatt. Hol kell fokozottan vigyázni az allergiásoknak?
Tovább élő kapcsolatok

Tovább élő kapcsolatok

A vásárhelyi Eötvös József Szakképző 2013 óta tagja a Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezetének. Pályázataikkal az elmúlt években többször jártak Erdélyben. 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.