KözéletHatodik éve ismét Nemzeti Emlékezet Hete Vásárhelyen

2012. október 18., csütörtök
 
Hatodik éve ismét Nemzeti Emlékezet Hete Vásárhelyen

Pénteken kezdődik Hódmezővásárhelyen az Emlékpont őszi rendezvénysorozata, a Nemzeti Emlékezet Hete; október 19. és november 4. között az 1956-os forradalomra emlékeznek az országban egyedülálló programsorozattal - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

 

Képünkön Blazovich Péter (b) és Grezsa István (Fotók. VH)

 

 

Grezsa István önkormányzati képviselő a 2006-ban életre hívott program ötletgazdája elmondta: a középpontban a fiatalok állnak, hiszen 1956 vitathatatlanul a pesti srácok és a fiatalság forradalma volt, "ezért itt élő megemlékezést szeretnénk, nem pedig csak egy formális nemzeti ünnepet".

A rendezvénysorozat keretében ezért rendhagyó múzeumpedagógia foglalkozásokon és emlékező beszélgetéseken keresztül a fiatalabb generáció is betekinthet egy már letűnt korszak világába. A rendezvények lehetőséget nyújtanak a kommunista diktatúra elszenvedőinek, hogy beszéljenek emlékeikről, a jelen nemzedékének pedig, hogy mindezekből tanuljon - mondta a képviselő.

Ebben az évben a programsorozathoz kötik az 1989-es romániai forradalom eseményeit is. A pénteki, kezdő eseményen a forradalom vásárhelyi mártírjára, Tóth Sándor gépkocsivezetőre emlékeznek.

A rendezvénysorozat háttéranyaga szerint Hódmezővásárhely lakói a temesvári felkelés 1989. december 17-ei kirobbanásától kezdve élénk figyelemmel és nagy együttérzéssel követték az események alakulását. December 22-én Romániáért, Erdélyért címmel tartottak adománygyűjtést a felkelés megsegítésére a vásárhelyi Kossuth téren. Az összegyűlt adományokkal még aznap este segélyszállítmány indult Arad érintésével az ostromlott Temesvárra. A szállítmányt a 44 éves, háromgyerekes férfi vitte. December 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál a sofőrt - máig tisztázatlan körülmények között - halálos lövés érte. A vásárhelyi mártír holttestét december 27-én hozták haza. Temetésére 1990. január 3-án került sor, százak kísérték utolsó útjára a romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatát. Mártíromsága azóta is összekötő kapocs Arad és Vásárhely között. Az október 23-i rendezvényekre a városba Aradról érkező vendégek közösen róják le tiszteletüket Tóth Sándor emléke előtt.

Mészáros Tamás, az Emlékpont történésze feldolgozta a tragikus történetet. A kutatás fényt derített arra a tényre is, hogy Tóth Sándorra véletlenül, sorsszerűen esett a választás: eredetileg egy másik sofőr vállalta a temesvári fuvart, ő azonban otthon felejtette az útlevelét.

Blazovich Péter, az Emlékpont igazgatója elmondta, az Emlékpont szervezésében lesznek kerekasztal-beszélgetések, megszólalnak a korabeli események szemtanúi és szereplői, az 56-os Múzeumból kapott tárgyakat, plakátokat, relikviákat kamara-kiállításon mutatják be az Emlékpont földszinti halljában. A programsorozat november 4-én, a nemzeti gyásznapon Wittner Mária 56-os halálraítélt, országgyűlési képviselő emlékező gondolataival ér véget.

A kiállítás rendezés közben

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.