GazdaságHatmillió forintnyi részvényt vett Lázár

2011. szeptember 6., kedd
 
Hatmillió forintnyi részvényt vett Lázár

Kiegészítette vagyonnyilatkozatát Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, hódmezővásárhelyi polgármester: az alföldi város önkormányzatának honlapján olvasható dokumentum szerint a politikus részvényeket vásárolt, s ezzel 1,7 százalékos tulajdoni hányadot szerzett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben.

 

 

 

A társaságban a politikus már több mint tíz éve igazgatósági tag. Elsőként 2001 júniusában - polgármesteri és országgyűlési képviselői munkáját megelőzően - titkos szavazáson választották igazgatósági taggá, mind a munkavállalókat tömörítő közgyűlés, mind a részvényesek egyhangú támogatásával. Az eltelt idő alatt két alkalommal, szintén egyhangú szavazással választották újra, így a tisztséget több mint egy évtizede folyamatosan betölti. A politikus augusztusban vásárolt törzsrészvényeinek névértéke 6 millió forint.

A magyar magánszemélyek tulajdonában álló cég - tájékoztatásuk szerint - elsősorban növénytermesztéssel és szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozik. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. és a cég 100 százalékos tulajdonában lévő Gorzsai Takarmánytermelő Kft. tavaly összesen 3230 hektár földterületen gazdálkodott. A szántóterületen a szarvasmarha-állomány takarmányszükségletének biztosítására és árutermelés céljára búzát, kukoricát, lucernát, silókukoricát, valamint fűszerpaprikát termeltek. A társaság szárítóüzemében fűszerpaprika-félterméket állítanak elő. A tejelő szarvasmarha-állomány és szaporulatának tartása három telephelyen történik.

2002-ben a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. aktív részvételével megalakult a Gorzsai Paprika Termelői és Értékesítő Szövetkezet, amelynek alaptőkéjéhez a cég 700 ezer forinttal járult hozzá. A szövetkezetnek 2010. december 31-én 183 tagja volt. 2011-ben a Gorzsai Paprika Szövetkezet 303 hektár területen integrálta a fűszerpaprika-termesztést, ezzel az ország legnagyobb fűszerpaprika-termőterületét mondhatja magáénak. A fűszerpaprika-termesztés idén várhatóan 60 ezer kézi munkaórát igényel.

A 348,2 millió forint jegyzett tőkével rendelkező Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. 2010-es mérleg szerinti főösszege meghaladja a 2,4 milliárd forintot. Az 1995 óta működő vállalkozás eddig minden évben nyereséggel zárt, a tavalyi konszolidált mérleg szerinti eredmény elérte a 121,3 millió forintot. A társaság a tavalyi évben 177 embert foglalkoztatott és az elmúlt 16 év folyamán egyszer sem hajtott végre létszámleépítést, sőt, dolgozót sem bocsátottak el. A cégcsoport a tavalyi évben 11,03 millió forint iparűzési adót fizetett Hódmezővásárhelyen, Makón és a környező településeken.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.