Kultúra, oktatásHatározott irányvonal

2011. március 5., szombat
 
Március 5-én megnyílt a XIII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium kiállítása. Példaértékű kezdeményezésként szeretnék a díszítő kerámiát egyre inkább beintegrálni az épületek tervezésébe és kivitelezésébe.

 

 

A kerámia szimpózium tizenegy művészének alkotásai láthatók, azon az úgynevezett beszámoló kiállításon, amelyet  március 5-én délután nyitott meg Szemerey Márta építész.

2010. szeptemberében 12 hazai és külföldi szobrászművész részvételével kezdődött a XIII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium, amely irányvonalában az építészet és dísztárgyak ötvözését határozta meg. Ebben, a magyar építészet egyik kiemelkedő személyiségét, Lechner Ödönt, a formavilágában egyéni, gazdag és újszerű, legkarakteresebb, iskolateremtő építész szellemiségét próbálták megidézni. Lechner Ödön a szecesszió jegyében egy sajátos magyar nemzeti stílus megteremtésén fáradozott, aki a Dél-Alföld több városában is  otthagyta keze nyomát: Kecskeméten a Cifrapalota, Kiskunfélegyházán a Városháza, Szegeden a Reök-palota gyönyörű épületei emlékeztetnek rá. Budapesten pedig az Iparművészeti Múzeum, vagy a Földtani Intézet bizonyítja kísérletező kedvét. Épületein a Zsolnay-gyárban készült majolikát, pirogránitot, eozint használt díszítésként.  Mint azt Pannonhalmi Zsuzsanna keramikusművész, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke, a kiállítás kurátora a Vásárhelyi Híreknek elmondta, Lechner Ödön terveiben éppen ezeknek a díszítő elemeknek: a majolikának, a kerámiának az építészetben való bátor használata mutat követendő példát és egyúttal további lehetőségeket is. A Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész azt is elmondta, szeretnének ösztönzőleg hatni az építészekre, hogy a  kerámiát egyre inkább beintegrálják az épületek tervezésébe és kivitelezésébe. Ennek megvannak az adottságai itt helyben Hódmezővásárhelyen is. Ennek inspirálásaként az idei XIV. szimpóziumnak éppen a díszítő kerámia lesz a témája. 

 

A most megnyílt kiállítás a Nagy Sándor utcai Művészeti, Kutatási és Oktatási Központban március 21-ig tekinthető meg.

 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.