GazdaságHatalmas fejlesztések lesznek a magyar-román határ mentén

2012. augusztus 23., csütörtök
 
Hatalmas fejlesztések lesznek a magyar-román határ mentén

Több mint 50, nagyléptékű infrastrukturális beruházás valósulhat meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, miután a program közös irányító bizottsága mintegy 68 millió euró uniós támogatást ítélt oda a fejlesztésekre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön.

 

 


A program keretében például szennyvízhálózat épül Székudvaron és Kétegyházán, Csongrád megyében pedig az emlőszűrés diagnosztikai hátterét biztosító központok műszerparkját, illetve a szűrések szervezését fejleszthetik. A közlemény szerint román-magyar együttműködési program ötödik - nagyobb, határon átnyúló jelleggel rendelkező - beruházásokat célzó pályázati felhívására 201 pályázat érkezett az eredetileg 51,4 millió eurós keretre. A pályázók által igényelt támogatás összege megközelítette a 256 millió eurót, a rendelkezésre álló Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) források ötszörösét.

A pályázatok jó minőségére tekintettel az eredeti pénzügyi keret növelésével 53 pályázatot támogatnak, több mint 68 millió euróval - írja az NFÜ.

A nyertes ötletek közül 26 a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztését célozza meg: a határon átnyúló közlekedés - a határhoz vezető és azt keresztező utak, kerékpárutak felújítása vagy építése, és környezetvédelem fejlesztése. 2 millió euró költséggel jöhet létre két szennyvízhálózat (Székudvaron és Kétegyházán), valamint Székudvaron a felszíni vizek védelmét szolgáló szennyvízkezelő állomás.

További 27 pályázat a gazdasági, turisztikai, kutatási és egészségügyi infrastruktúra összehangolt fejlesztésére irányul. Csongrád megyében például az emlőszűrés diagnosztikai hátterét biztosító központok műszerparkját, illetve a szűrések szervezését fejleszthetik, csaknem 2 millió euró összértékben. A beruházás hosszú távú célja a határ menti térségben az emlőszűréseken való részvételi arány növelése, melynek eredményeként a korai felismerés és a korai kezelés hatására csökken az emlődaganat miatti halálozás.

Az NFÜ emlékeztet arra, hogy az eddigi felhívások eredményeként a magyar-román határon átnyúló program keretében összesen közel 400 pályázatot hagytak jóvá mintegy 150 millió eurós regionális fejlesztési alapos támogatás mellett.

 
 
Forrás: NFÜ
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.