KözéletHat fiatal tiszt kezdi szolgálatát Hódmezővásárhelyen

2011. augusztus 29., hétfő
 
Hat fiatal tiszt kezdi szolgálatát Hódmezővásárhelyen
Az augusztu 20-án a Hősök terén esküt tett tisztek közül 12 hadnagyot ünnepélyes dandársorakozón mutattak be az MH 5. Bocskai István Lövészdandár személyi állományának.

 

 

 

A Magyar Köztársaság Honvédelmi Miniszterének, dr. Hende Csabának a határozata alapján immár a Magyar Honvédség hivatásos tiszti állományának tagjaiként teljesítik honvédelmi feladataikat. A pályakezdő hadnagyok a Bocskai dandár debreceni, hódmezővásárhelyi és hajdúhadházi helyőrségeiben szakaszparancsnoki beosztásban kezdhetik meg katonai pályafutásukat.

 

„Az iskolában megszerzett értékes ismereteiket mától a gyakorlatban is hasznosítaniuk kell, s ehhez bátran kérjenek segítséget a régóta katonai szolgálatot teljesítő társaiktól! Bár mindannyian szakaszparancsnoki beosztásba kerülnek, mégis sokat tanulhatnak kollégáiktól. Legyen második családjuk Magyarország legnagyobb alakulata, s az Önök előtt álló – akár missziós, akár hazai  - feladatok végrehajtásához sok sikert kívánok Önöknek!” – így köszöntötte a pályakezdő hadnagyokat dr. Lippai Péter ezredes, az 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnok-helyettese.

 

A fiatal tisztek egész héten új ismeretekkel gazdagodnak: többek között személyügyi és pénzügyi, munka- és környezetvédelmi, jogi tájékoztatást kapnak; tájékozódnak a 24 órás őr - és ügyeleti szolgálatok rendszeréről, a kiképzési feladatok és azok tervezésének, szervezésének rendszeréről; szolgálati lakás kérelmezésének, lakhatási támogatás, albérleti hozzájárulás igénylésének feltételeiről. Ezt követően a tizenkét fiatal hadnagyból hatan a dandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségében kezdik meg szolgálatukat.

 
 
Forrás: HM
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.