Kultúra, oktatásHát a lángos nem egy pizza!

2012. november 10., szombat
 

Szombaton hazautazott az a 7 diák és 3 tanár, akik a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium meghívására egy hetet töltöttek Magyarországon.

 

 

Fotók: VH©

 

 

 

A Frankfurt am maini, Otto-Hahn-Schule és a vásárhelyi iskola között évek óta kialakult rend szerint hol a magyar, hol a német fiatalok utaznak. A legutóbbi júniusi németországi látogatást  viszonozták most. „A nyelvismeret gyakorlati használatát, az idegen kultúra befogadását és ezzel együtt a beilleszkedést segíti a cserediák programunk,” mondta Martonosiné Pál Dóra tanárnő.

A „közös hang” megtalálása nagyon jól sikerült, amit bizonyított, hogy az elutazás előtti estén a Szathmáry kollégiumban, beszélgetéstől, anekdotázástól hangos búcsúvacsorát tartottak, amelyre a Vásárhelyi Hírek is hivatalos volt. „Nem ettünk még ilyent, érdekes volt. Egy kicsit súlyosabb, hát nem éppen olyan mint a pizza, vagy a pita,” nevettek össze a német lányok, arra a kérdésre, milyen benyomásaik voltak a lángos megkóstolásakor.

Mint ahogy Martonosiné Pál Dóra elmondta, szokhatták a magyar kosztot azoknál családoknál is, ahol laktak, de például voltak cukrászdában is. A Vásárhely és környéke nevezetességeinek megismerése, a Mártélyi tanösvény bejárása sem maradhatott ki, elmentek Gyulára és Szegedre is.

 

Az egyik harmadikos német lány, aki a többiekkel együtt először járt Hódmezővásárhelyen, elmondta, bár Frankfurttól 15 kilométerre Freibad Nieder-Eschbach-ban, mezőgazdasági területekkel körülvett, családi házas településen van az iskola, számára nagy élmény volt a Mártélyi holtág, az érintetlen természet. Hozzátette, nagyon sokat fényképezett, de azért egészen más ott lenni. Mint mondta, bízik benne, hogy még lesz lehetősége újra eljönni.

 

A júniusban Németországban járt bethlenesek és vendéglátóik csoportképe

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.