BulvárHáromszor válik egyszerre Pikali Gerda

2014. január 17., péntek
 
Háromszor válik egyszerre Pikali Gerda

A hódmezővásárhelyi színésznő, Pikali Gerda (35) szakmai és a magánélete izgalmasan alakul, de nem mentes az idegeskedéstől sem. A színésznő tudniillik premierre és válóperre készül egyszerre.

 

 

 

Pikali anyaként a munkájában is helytáll: hol szinkronstúdióba siet, hol a műsoron lévő előadására, mostanában pedig a Kézről kézre című bohózat próbáira is jár, de mivel könnyen tanulja a szerepeket, ezt is meg tudja oldani.

- Paradicsomleves-főzés, bevásárlás vagy villamosozás közben is képes vagyok tanulni, de már két kis segítségem is van. Barninak és Marcinak, a fiaimnak a leckeírás utáni kedvenc elfoglaltsága, hogy színes filccel kiemeljék az én részemet a szövegkönyvből - magyarázta Gerda, aki szerint a Kézről kézre könnyed, pergős bohózat nehéz, virtuóz darab, ezért minden szereplőtől nagy koncentrációt igényel.

 - A Kézről kézre témája örök érvényű: a férfi és a nő viszonyáról szól, a házasságról meg a félrelépésről - fogalmazott Gerda, aki a darabban kétszer is elválik. Igazi életében azonban már nincsenek kétségei, hiszen hónapok óta együtt él Rékasi Károllyal (51), aki hozzáköltözött, miután Détár Enikővel (49) nem sikerült házasságukat megmenteni.

Gerda nem beszél a magánéletükről, ami érthető, hiszen papíron Rékasi még nős férfi, ahogy ő maga is férjes asszony. De nem sokáig lesz ez így, mert közeledik válóperének első tárgyalása is. Igaz, ez még csak békéltető lesz, ami azonban esetében formaság, lévén nem kívánja rendbe hozni két éve működésképtelen házasságát.

A színésznő fiai is tisztában vannak ezzel. Barnabás és Marci egyébként érthető módon büszkék édesanyjukra, akit gyakran kísérnek el a bemutatókra is.

- A premier péntekre esik, így jöhetnek, mert nem megy a lecke rovására, ha kicsit tovább fenn maradnak. Számomra nagyon fontos, hogy jól tanuljanak, hiszen ezen a jövőjük múlik - jelentette ki Gerda.

 
 
Forrás: Blikk
 

Olvassa el ezt is!

Cindy meséi színpadon

Cindy meséi színpadon

A BFMK Színköre ezúttal merészebb vizekre evezett, amikor a bérletes előadássorozatba beépítve, egy ausztrál mesefilm színpadi adaptációjára vállalkoztak.
Megérkeztek az aranykincsek

Megérkeztek az aranykincsek

Január 16-án délután megérkezett Hódmezővásárhelyre az az aranykincs, amely a Tornyai János Múzeum idei egyik kiállítás-szenzációja lesz.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.