KözéletHároméves korától kezdve minden kisgyerek óvodába fog járni

2011. december 21., szerda
 
Hároméves korától kezdve minden kisgyerek óvodába fog járni

Balázs József: Hódmezővásárhelyen és kistérségében az óvodáskorúak szinte 100 százaléka jár óvodába, jelentős férőhelybővítés nem indokolt, a 2014-ben bevezetendő rendelet nem jelenthet problémát.

 

 

 

 

 

Bálint Gabriella, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ főigazgatója szerint jelenleg Hódmezővásárhely és kistérsége bölcsődei intézményeiben a demográfiai mutatók alapján a közeljövőben nem lesz férőhelybővítésre szükség. Ebből következően a város óvodai férőhelyszáma is megfelelő. Balázs József a vásárhelyi Önkormányzat Oktatási csoportvezetője a Vásárhelyi Híreknek ezt számadatokkal támasztotta alá. Mint elmondta, az október elsejei adataik szerint Hódmezővásárhelyen és a kistérségben, Székkutason összesen 1661 három év feletti gyermek jár óvodába. Közülük 1007-en önkormányzati, kistérségi, míg 654-en egyházi, illetve magánóvodába.

 

„A 2007-ben megtörtént teljes körű struktúraváltoztatás eredményeként az óvodaérettek szinte 100 százaléka jár óvodába, tehát jelenleg nincs szükség férőhely bővítésre”- reagált Balázs József  arra a megkeresésünkre, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azt nyilatkozta, 2014-től hároméves korától kezdve minden kisgyerek óvodába fog járni. Az oktatási csoportvezető azt is elmondta, az elmúlt időszakban a szülők pozitívan álltak ahhoz hogy belássák, a gyermekek fejlődésében jelentős szerepe van a közösségi életnek és nem utolsó sorban a képzett óvoda pedagógusoknak. Ami azt jelenti, hogy otthon nevelkedő 3 év feletti gyerek szinte alig van. Tehát jelentős bővítés nem indokolt, a 2014-ben bevezetendő rendelet nem jelenthet problémát, mondta Balázs József.   

 

Hoffman Rózsa egyúttal azt is nyilatkozta 9,4 milliárdos uniós forrásból bővítenék az óvodai férőhelyeket. Jelenleg az óvodáskorú gyerekek tíz százaléka nem jár óvodába, így 2014-ig 25-30 ezer új férőhelyet kell létrehozni. Hozzátette: az Új Széchenyi-tervben jövő év januárjában írják ki azt a 9,39 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amelynek nyomán 14-15 ezer új férőhelyet lehet majd létesíteni a következő egy-másfél évben.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.