SportHárom vásárhelyi van az Év Sportolója díjazottak között

2016. december 21., szerda
 
Három vásárhelyi van az Év Sportolója díjazottak között

A Délmagyarország  ’Az év sportolója’ díjátadó gálája volt Szegeden. Három vásárhelyi is van az idei díjazottak között

 

 

 

 

 

 

 

Negyvenhetedik alkalommal rendezte meg a Délmagyarország Kiadó Az év sportolója díjátadó gálát. A rangosnak számító  19 elismerést december 20-án a szegedi Hungi Vigadóban adták át. Három vásárhelyi Sportegyesület, illetve sportolói is vannak a díjazottak között.

 

Az év csapata, Csongrád megye:

Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club (kézilabda)

Hódmezővásárhely egyik kedvenc sportja a női kézilabda, ki ne emlékezne rá, milyen remek meccseket játszott egykor a HNKC a Hódtói Sportcsarnokban. Az élvonalbeli klub 2010-ben szűnt meg, ám nem mindenki törődött bele abba, hogy a sportág eltűnjön a városból. Alakult egy egyesület, amely a megyei bajnokságból indulva, tele saját nevelésű játékossal tavaly húsz meccsen tizennyolc sikert aratva megnyerte az NB II-t, így a most futó szezonban először a másodosztályban bizonyíthat, ahol újoncként már négy győzelmet arattak- írja a delmagyar.hu.

 

Az év utánpótlásedzője, Csongrád megye:
Mócsai Milán (kosárlabda, Vásárhelyi Kosársuli)

A díjazott 2003-as születésű kosárlabdázókból álló csapata első nyolc meccsét megnyerte a szezonban az országos serdülőbajnokság dél-keleti régiójában, ráadásul legtöbbször nagy különbséggel. A srácok edzője kiváló munkát végez, ezt bizonyítja, hogy a Vásárhelyi Kosársuli történetének legnagyobb sikereit elérő gárda három éve a kenguru, két éve a gyermek korosztályban lett országos bajnok, és idén is szépen haladnak az országos döntő felé. 

 

Az év utánpótlás-sportolója, Csongrád megye:
Szkalonai Fanni (fitnesz, Hód-Fitness SE)

A hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban rendezett fit-kid Európa-kupán fantasztikus hazai siker született: a Hód-Fitness SE versenyzői tíz aranyérmet szereztek. Ebből négy Szkalonai Fanni nevéhez is fűződik, hiszen az ötödik korcsoport egyéni döntője után a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, csapatban pedig három aranyat gyűjtött be: a harmadik korcsoportos Trió kategóriában, illetve a második és harmadik korcsoportos Nagycsapat kategóriában is a legjobb együttes tagja volt. Edzője Rácz Ildikó.

 
 
VH-DM
 

Olvassa el ezt is!

Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Gazdasági Egyesület és a Huszárbál rendezvényei adják 2017-ben a megyei jogú város báli szezonját. Divatötletekkel!
Jó évet zár a Hwarang-do Sportegyesület

Jó évet zár a Hwarang-do Sportegyesület

Évértékelő fekete öves vizsgával. A Magyar Taekwondo Szövetség a sportegyesület tagját, Néma Norbertet a cadet válogatott edzőjének kérte fel. Képekkel!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.