Kék hírekHárom év börtönt kapott a munkavédelmi ellenőrzéssel fenyegető csaló

2012. április 5., csütörtök
 
Három év börtönt kapott a munkavédelmi ellenőrzéssel fenyegető csaló

Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki munkavédelmi ellenőrzéssel fenyegetve több száz ezer forintot csalt ki egy építési vállalkozótól.

 

 

 

 

A hét osztályt végzett, korábban többször büntetett Kokovecz János építőipari cégnél dolgozott segédmunkásként, így tisztában volt a későbbi sértett szegedi építési vállalkozó anyagi helyzetével és a vállalkozásoknál folyó munkavédelmi hatósági ellenőrzésekkel is.

2009. április 28-án – személyazonosságát elhallgatva, magát a munkavédelmi felügyelőség munkatársának kiadva – felhívta a sértettet, és közölte vele, hogy a vállalkozás egyik építkezésről fényképei vannak, valamint tudomása van munkavédelmi és az alkalmi munkavállalókkal kapcsolatos problémákról is. A vádlott felajánlotta: ha egy órán belül kap 250 ezer forintot, "elsimítja" az ügyet.

A vállalkozó közölte: csak 200 ezret tud fizetni, amibe a vádlott beleegyezett, majd megbeszélték, hogy a pénzt a vádlott "titkárnőjének" kell átadni. A cégvezető a megegyezés szerint fizetett is.

Néhány hónappal később, június 26-án a vádlott ismét felhívta a vállalkozót, és közölte, újra van egy "feljelentés", melyet ezúttal 150 ezer forint ellenében tudna elintézni. Kokovecz János ekkor már azzal is kecsegtette a férfit, hogy a "panelprogramban" is tud munkát szerezni vállalkozásának. A vádlott aznap még többször is hívta a cégvezetőt, aki időközben a rendőrséghez fordult, így a pénz átadásakor a nyomozók elfogták az összegért érkező nőt, aki a Kokovecz János testvére volt, és elmondása szerint semmit nem tudott arról, milyen célból, kitől vesz át pénzt.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta, valamint 250 ezer forint összegig vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.