KözéletHarminc év után ismét vásárhelyi úszó a dobogón

2011. november 14., hétfő
 

Felnőtt országos bajnokságban a 80-as évek óta vásárhelyi férfi úszó nem állt dobogón. A hétvégén Szabó Tamás megtörte a közel harminc éves állapotot! 50 méteres mellúszásban harmadik helyezést ért el. Sikerének értéke még jelentősebb, ha a díjátadás képét nézzük. A dobogó legfelső fokán Gyurta Dániel áll, mellette ezüstérmes Financsek Gábor lett.

 

Nagy kép a galériában!

 

A Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot Százhalombattán, a Kiss László Sportuszodában rendezték a november 11-i hétvégén. A kitűnően szervezett és lebonyolított találkozón a legjobb úszók szerepeltek. A három napos versenyen 38 sportegyesület 231 versenyzője indult, köztük a Hód Úszó SE versenyzői.

 

Szabó Tamás a Vásárhelyi Híreknek adott rövid interjúban elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy Gyurta Dániellel kellett versenyeznie, ami erősen kétségessé tette a győzelmi esélyeit. Ez a tény Százhalombattán, az OB-n nem hogy leblokkolta, hanem inkább húzta előre a vízben. „Hajtós fajta vagyok” mondta Szabó Tamás, „Nem zavar ha előttem úsznak, sőt inspirál!”  

Az OB-n szerzett felnőtt bronz érem bekerül a Hód Úszó SE aranykönyvébe, sőt minden bizonnyal a város sporttörténetébe is, hiszen az elmúlt időszak megannyi úszó sikere mellett, a 80-as évek után ismét felnőtt férfi dobogós eredmény született.        

 

 

Az OB eredményei:

 

Keresztesi Márkó: 50 gyors: 38., 100 gyors: 36., 200 gyors: 35., 400 gyors: 26.

Szabó Tamás: 50 mell: 3., 100 mell: 5.

Jákri Dániel: 50 mell: 15.

Korsós Kristóf: 50 mell: 27., 100 hát: 34., 100 mell: 27.

Köteles Dávid: 50 hát: 20., 100 hát: 23., 200 hát: 21.

4x50 m vegyesváltó (Köteles, Szabó, Jákri, Keresztesi): 8.

4x50 m gyorsváltó (Szabó, Korsós, Köteles, Keresztesi): 10.

Edző: Tóth Tibor

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.