SportHarmadával többen voltak mint tavaly

2012. július 4., szerda
 

Egyértelmű sikernek könyvelhető el, hogy 35 résztvevővel zajlott le a múlt héten a HLKC második alkalommal megrendezett Nyári Kézilabda Tábora a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

 

 

A tavalyi évhez képest, idén tízzel többen jelentkeztek, akik között voltak kezdők, haladók és már hosszabb ideje a HLKC-ban sportoló gyerekek is.

A Vásárhelyi Hírek tevőleges közreműködésével meghirdetett egyhetes táborban  2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, sőt 2005-ben született lányok is akadtak szép számmal. Áncsán István a Vásárhelyi Híreknek elmondta, úgy tűnik a táborozó gyerekek által az elkövetkezendő években is megoldott lesz utánpótlás-csapatok versenyeztetése. „Az elmúlt két évben elvégzett munkánknak köszönhetően, ismét egyre népszerűbbé válik Hódmezővásárhelyen a női-leány kézilabdázás” összegezte a klub elnöke..

 

A napi három foglalkozást Beslin Anikó, Banga Endre és Kis Márk edzők vezényelték, a kapusedzések pedig Baloghné Tóth Orsolya irányításával zajlottak. A vidám hangulatú labdás foglalkozások, edzések csoportos bontásban, a résztvevők életkorához és tudásszintjéhez alakították ki. A kezdőknél a labdás ügyesség-feljesztő gyakorlatok, fogók és kidobójátékok segítségével a játék került előtérbe, míg a haladók inkább labdatechnikát: cselezést, dobást, támadás-védekezést sajátították el.


Augusztusban – szeptemberben kezdődik a HLKC korosztályos csapatai számára a felkészülés a 2012/2013-as szezonra a táborban résztvevő összes kislányt visszavárják.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.