Kék hírekHamis pénzzel fizettek Vásárhelyen, lebuktak

2011. október 22., szombat
 

Hamis pénzzel verte át egy bolt pénztárosát Hódmezővásárhelyen két férfi pénteken reggel.. A vásárhelyi nyomozók egy építkezés közelében találták meg a bandát.

 

 

 

A hamis bankjegyeket a rendőrség videófelvételen mutatja be ITT!

 

 

Az egyik Zrínyi utcai üzletből érkezett feljelentést tegnap a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, mely szerint ismeretlen tettes egy hamis húszezressel fizetett a boltban. Ott először nem vették észre az átverést, csak akkor amikor egy vendég átment a közeli kocsmából és elmesélte, hogy ott valaki próbálkozott hamis pénzzel fizetni, de nem fogadták el. A pénztáros nő ekkor nézte át a kasszában lévő bankjegyeket és találta meg a pár perccel korábban kapott hamis húszezrest.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a szemtanúktól kapott adatok alapján széleskörű adatgyűjtést végeztek a városban, melynek eredményeként egy építkezés közelében rátaláltak arra az autóra, amellyel a pénzhamisítók érkeztek. A jármű átvizsgálása során a nyomozók további három hamis bankjegyet foglaltak le.

A nyomozók megállapították, hogy egy 32 éves kiszombori férfi adta a hamis húszezrest 42 éves szegedi társának, hogy azt a kocsmában egy kávéval váltassa fel, de amikor ott lebuktak, már maga ment be a közeli boltba, ahol ezer forintért vásárolt reggelit.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást. A 32 éves kiszombori férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Ő egyébként már nem ismeretlen a nyomozók előtt, ugyanis különféle bűncselekmények miatt már közel egy évtizedet töltött börtönben. Társa szabadlábon védekezhet.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.