GazdaságHamarosan indul a földalapú támogatás kifizetése

2014. január 20., hétfő
 
Hamarosan indul a földalapú támogatás kifizetése

A SAPS-kiutalásokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indítja el január 23-án délelőtt a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közös, sajtótájékoztatóján.

 

 

 

Mint ismert, a támogatások 50 százalékát az Európai Bizottság döntése alapján az elmúlt év október közepétől kifizethette az MVH. 

 

2013-ban az egységes területalapú támogatásnál a visszaosztási ráta 2 százalék, ezért a hektáronkénti 70 400 forint helyett átlagosan 69 ezer forintot kapnak hektáronként a gazdák, lesz ugyanis, aki teljes összeget kapja, míg másoknál a visszaosztást kell alkalmazni az unió pénzügyi fegyelme miatt. A visszaosztási ráta azt jelenti, hogy a támogatásra jogosult bázisterület és az igénylésekben szereplő összes terület hányadosával meg kellett szorozni a maximális hektáronkénti támogatás összegét.    

169 ezer termelő 5 millió hektárra nyújtott be támogatási igényt. Csongrád megyében 13 ezren igényelték az Egységes Területalapú támogatást. Hódmezővásárhelyen és térségében 1100 földtulajdonost érint.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Hektáronként 227 euro lesz idén a földalapú támogatás

 
 
Forrás: VM sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Lázár Roadshow

Lázár Roadshow

A Hódmezővásárhelyen tartott fórum egy nappal később, néhány órás eltéréssel két településen, Ambrózfalván és Csanádalbertiben folytatódott.
Vásárhelyen és térségében több mint 50 gazda nyert eddig földbérletet

Vásárhelyen és térségében több mint 50 gazda nyert eddig földbérletet

A kisebb birtoktestek esetében hirdettek eredményt, a nyertesek pedig magánszemélyek, gazdák. A Hód Mezőgazda Zrt. nem szerepel a sikeresen pályázók között
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...