Kultúra, oktatásHamarosan a jelentkezési lapokat is ki kell tölteni

2012. január 19., csütörtök
 

A héten nyílt tanítási órákkal és beiskolázási tájékoztatóval próbálta segíteni a középiskolai felvételi előtt álló diákoknak és szüleiknek a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda. Többek között a nyelvoktatásban élen járó intézmény nyílt tanórákat tartott a héten, hogy minden leendő gimnazista megismerkedhessen a légkörrel, az órák hangulatával és a pedagógusokkal.

 

Fotó: VH

 

Különböző magyar, angol és német nyelvű tanórákon vehettek részt az érdeklődő nyolcadikosok, több teremben a szülők is beültek a padokba. 

Seres Imre, igazgatóhelyettes szerint nagyon jól sikerült a hét. „Matematika, magyar, fizika, kémia, idegen nyelvi órákra megnyitottuk az ajtókat, sőt, egyes tantárgyakat még angolul és németül is hallgathattak az érdeklődők. Olyan sokan jöttek, hogy pótszékek is kellettek az osztályokba. A tapasztalatunk az volt, hogy nem csupán a gyerekek, hanem a szülők is élénk érdeklődést mutattak az órák és az iskolában zajló képzéseink iránt.”

Idén három osztályt, ebből két hatosztályos évfolyamot: egy kéttannyelvűt, egy emelt szintű idegen nyelvi, valamint egy négy évfolyamos gimnáziumi osztályt szeretne indítani a Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda.

Az iskola aulájában január 19-én, csütörtök délután tartott tájékoztatón pedig részletes információt kaphattak az intézményről, a felvételi eljárásról, a heti óraszámban lebontott tantárgyakról.

Akkora volt az érdeklődés, hogy ez alkalommal is pótszékekre volt szükség. Árva László igazgató szerint nagyon fontos, hogy az iskolaválasztás előtt alaposan tájékozódjanak a gyerekek és szülők egyaránt, hiszen a gimnáziumi képzés alapozza meg a továbbtanulási lehetőségeket. „A tájékoztató célja, hogy részletesen bemutassuk azt az oktatási szerkezetet, ami iskolánkat jellemzi, olyan mélységekig, hogy a gimnázium tanított tantárgyak heti óraszámát is megismerhetik az érdeklődők. A felsőoktatásban való továbbtanulást hivatott előkészíteni ma a gimnáziumi oktatás. Természetesen részletezzük a felvételi eljárás folyamatát és a jelentkezési lapok kitöltésének és beadásának módját is.”

Az oktatási rendszer bemutatása mellett a nyelvvizsgák is szóba kerültek a tájékoztatón. Az iskolában a kéttannyelvű képzés keretén belül sikeres érettségi vizsgával rendelkező tanulók automatikusan megszerzik a felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványt, de ez adott az emeltszintű osztályban is, ahol a sikeres vizsgáért középszintű nyelvvizsga bizonyítvány jár.

Jelenleg nem csupán a középiskola felvételi folyamat zajlik. Hamarosan lezárul a felsőoktatásba történő jelentkezés is. A Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda végzősei még nem igazán érzékelték a kormány keretszámainak súlyát. Árva László szerint a diákok még a bálra koncentrálnak, majd csak ezután foglalkoznak igazán a felvételivel.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.