Kék hírek Hamar visszakerültek a tulajdonosokhoz

2019. február 6., szerda
 
 Hamar visszakerültek a tulajdonosokhoz

Két kerékpárt loptak el a napokban Hódmezővásárhelyen. A rendőrök mindkét esetben rövid időn belül megtalálták a lopott kerékpárokat, majd azokat visszaadták tulajdonosaiknak.

 

 

 

 

 

 

Az egyik kétkerekűt január 28-án délelőtt egy biciklitartóból vitte el egy 35 éves kecskeméti férfi. A gyanúsított a zárral rögzített első kereket pillanatok alatt kioldotta, majd a biciklit betette az autójába és elhajtott a helyszínről. Néhány nappal később egy 49 éves helybeli férfi az egyik ingatlan nyitott udvaráról tulajdonított el egy lezáratlan kerékpárt, amit másnap Bakson értékesített.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát.

 

A 35 éves kecskeméti férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsított kihallgatásán elismerte tettét. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.

A 49 éves hódmezővásárhelyi lakos ellen lopás szabálysértése miatt indult eljárás, míg a kerékpárt megvásárló baksi férfinak orgazdaság szabálysértése miatt kell felelnie. Mindketten beismerő vallomást tettek.

 

A rendőrök a bicikliket lefoglalták és azokat visszaadták tulajdonosaiknak.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Külszolgálatra indultak a vásárhelyi katonák

Külszolgálatra indultak a vásárhelyi katonák

Családtagjaik, barátaik és kollégáik jelenlétében búcsúztatták az iraki és balkáni külszolgálatra indulókat Vásárhelyen. A két kontingens létszáma több mint ötszáz fő.
Továbbjutott a Kosársuli U12-es csapata

Továbbjutott a Kosársuli U12-es csapata

A Dél-Keleti Régió három legerősebb együttese rendkívül izgalmas és jó meccseket játszott egymással. A körbeverés után a vásárhelyi fiúknak volt a legjobb gólaránya. Képekkel.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.