GazdaságHalőrök új autókkal

2018. október 27., szombat
 
Halőrök új autókkal

A képen látható Hilux-ok is járják mostantól a Tisza parti horgászhelyeket. Januártól jelentős szervezeti változáson megy át a Magyar Országos Horgász Szövetség.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 12, sikeresen pályázó horgászszervezet részére újabb 15 terepjárót adott át október 25-én.


A megkötött szerződés alapján a lebonyolított beszerzés közbeszerzési költségeket is tartalmazó bruttó támogatási értéke 100 millió Ft, az önrészeket is tartalmazó teljes beszerzési összeg pedig 144 millió Ft. Ezen összegből ismét korszerű felszereltségű, s extraként többek között 3 garnitúra felnire szerelt gumiabronccsal, platóbéléssel és nagy teherbírású orrcsörlővel felszerelt, azonosan feliratozott gépjárműveket sikerült biztosítani, darabját 9,6 millió forintért.

 

Az ünnepélyes átadón elhangzott, a horgászokat kedvezően érintő változásoknak, s mellettük az egycsatornás ügyintézésnek és a rendszer kifehérítésének az együttes eredménye, hogy a regisztrált horgászok száma dinamikusan emelkedett és még ma is emelkedik.  2018. szeptember végén már több, mint 487 ezer horgászról lehet beszámolni Magyarországon, s ez a szám közel 150 ezer fős növekményt jelent.

Jelenleg 26 területi szövetséget, mintegy 1200 horgász egyesületet, továbbá 13 speciális jogállású gazdasági társaság tagot, köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit tömörít a MOHOSZ.

 

A MOHOSZ 2019. január 1-jétől már közfeladatokat ellátó szervezetként is védi, óvja a magyar vizeket és bennük a nemzeti kincsként is elismert, állami tulajdonú halállományt.

 
 
Forrás: MOHOSZ
VH
 

Olvassa el ezt is!

A szegedi vonat elsodort egy autót

A szegedi vonat elsodort egy autót

Négy halálos áldozata van a Székkutas és Orosháza között a vasúti átjáróban történt balesetnek. Frissítés! Vásárhelyiek az áldozatok.
Elkészült Almási István síremléke

Elkészült Almási István síremléke

A síremlék megáldására és megszentelésére hívja a vásárhelyieket a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány és az Almási család.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...