BulvárHalló légvédelem? Csókolom, merre jár a Mikulás?

2017. december 22., péntek
 
Halló légvédelem? Csókolom, merre jár a Mikulás?

Karácsony három napja alatt 1200 önkéntes dolgozik az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokságon váltásokban, hogy a gyerekek rendelkezésére álljon.

 

 

 


Az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) 1955 óta kíséri figyelemmel az ősz szakállú útját. A hagyomány egy félreértésnek köszönhető: 1955-ben a Colorado Springs című újság arra buzdította a gyerekeket, hívják forródróton a Mikulást, azonban téves számot adtak meg. Így végül több tucatnyi gyerek a NORAD elődjének számító intézményt tárcsázta. A szolgálatban lévő tisztek belementek a játékba és információkkal szolgáltak a kicsiknek arról, épp merre jár a Mikulás. Most már mélyen gyökerező hagyomány a közös amerikai-kanadai hatóságnál, hogy "égen-földön figyelemmel kísérik" a Mikulás útját.

 

 

Tavaly is izzottak (de nem lesz ez másként idén sem) a telefonvonalak a Peterson légitámaszponton, ahol a hagyományokhoz híven az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) önkéntesei nyomon követik a Mikulást, aki az angolszász szokások szerint karácsonykor az ajándékokat hozza a gyerekeknek. A Facebookon 1,2 millióan, a Twitteren több mint százezren kaptak- kapnak majd - helyzetjelentést.

Volt olyan év, amikor 107 ezer hívás érkezett az önkéntesekhez, tavaly például a program képviselői szerint, a forródrót megnyitása utáni első órákban már több mint 24 ezer gyerek telefonált. A NORAD információi szerint tavaly a Mikulás közép-európai idő szerint Szenteste Pakisztán környékén járt, és haladt nyugat felé, addigra már kétmillió ajándékot osztva ki.

A leggyakoribb kérdések között van a Mikulás korát firtató. A NORAD válasza erre az, hogy nem tudni biztosan, de legalább 16 évszázados. Az önkénteseket arról is előszeretettel faggatják a gyerekek, hogy miként tudnak repülni a rénszarvasok, illetve hány manója van a Mikulásnak.

Vannak szomorúbb kérdések is, egy kisfiú például azt firtatta, hogy mikor visz a Mikulás ajándékot a mennybe - kiderült ugyanis, hogy a gyerek lánytestvére meghalt az idén. "Azt hiszem, a télapó oda ment először" - válaszolta a hívást kezelő önkéntes.

 
 
Forrás: cnn
 

Olvassa el ezt is!

Hol a legjobb élni 2017-ben?

Hol a legjobb élni 2017-ben?

Melbourne maradt a világ legélhetőbb helye 2017-ben is. A második legjobb hely a szomszédunkban van, Budapest helyezése javult tavalyhoz képest.
11 isteni csokis sütemény recept

11 isteni csokis sütemény recept

Íme néhány finom csokoládés süti receptje, és segítünk néhány apró trükkel!  Csokoládés fatörzs, Narancsos csokitrüffel és 8 társa.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.