Kultúra, oktatásHallgatói szerződés - Itt a végleges

2012. július 12., csütörtök
 
Hallgatói szerződés - Itt a végleges

Elfogadta az Országgyűlés július 12-én a hallgatói szerződésekről szóló szabályokat a felsőoktatási törvény módosításával, melyre azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten megsemmisítette a szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, mondván, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.

 

 

 

A felsőoktatásról szóló törvény módosítását 238 igen, 59 nem szavazat és 31 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A fideszes javaslat szövege még az utolsó pillanatban is változott, az oktatási államtitkár ugyanis egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatókkal kötendő szerződés nevét hallgatói ösztöndíjszerződésre módosította, az intézmények és az önköltséges hallgatók közötti képzési szerződésről pedig kimondta, hogy annak feltételeit a kormány rendeletben szabályozhatja.

 

Utóbbival kapcsolatban Hoffmann Rózsa indoklásában rámutatott: az önköltséges hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés feltételei nem esnek az Ab által hivatkozott alkotmányos rendelkezések alá, ezért azok a továbbiakban is kormányrendeleti szinten szabályozhatók. A parlament oktatási bizottsága már a múlt keddi Ab-döntés másnapján benyújtotta a hallgatói szerződéseket szabályozó, megsemmisített kormányrendelettel tartalmilag azonos módosító indítványát a felsőoktatási törvényhez. A testület indoklásában azt írta, hogy a következő tanévre jelentkezők a hallgatói szerződés feltételeit már idén januárban, a jelentkezési határidőt megelőzően megismerhették.


A hallgatói szerződés feltételei

A kormány tervei szerint azoknak a hallgatóknak kell szerződést kötniük, akik állami ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat. A koncepció alapján a szerződés a hallgató és az állam között jön létre: utóbbi vállalja, hogy a hallgató képzésének költségét részben vagy egészben átvállalja ösztöndíj formájában, a hallgató pedig azt, hogy a diplomáját a megszabott időn - a képzési idő másfélszeresén - belül megszerzi, és a végzéstől számított húsz éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon dolgozik. Ha tehát valaki három évig vett részt állami ösztöndíjjal támogatott képzésben, akkor a következő húsz éven belül összesen hat évet kell itthon dolgoznia. A felsőoktatási törvény módosítása emellett rögzíti azt is, hogy az állami fenntartású főiskolákon, egyetemeken a gazdasági főigazgatóval kapcsolatos munkáltatói jogokat szeptember 1-jétől az állami vagyonért felelős miniszter - azaz jelenleg a nemzeti fejlesztési miniszter - gyakorolja. Ezzel - az oktatási bizottság javaslatára született módosítással - biztosítottnak látják, hogy a gazdasági vezető ne hozzon olyan intézkedést, amely a költségvetés és a vagyongazdálkodás stabilitását veszélyezteti.


Változások a korábbiakhoz képest

Törölték a törvényből azt a két féléves iskolai gyakorlatot, amelyet azután kellett volna teljesíteni a tanító- és a konduktorképzésben részt vevő hallgatóknak, hogy elvégezték a nyolc féléves alapképzést. Némileg változtatott a parlament a nyelvvizsga-követelmények bevezetésén is, ugyanis míg a tavaly év végén elfogadott felsőoktatási törvény úgy rendelkezett, hogy a felvételi vizsga feltételéül szabott nyelvi követelményt először a 2016 szeptemberében első évfolyamon induló alap-, illetve osztatlan képzésre jelentkezőknél kell alkalmazni, addig a mostani törvénymódosítás azt mondja: ezt a nyelvvizsga-követelményt a kormány rendeletben írhatja elő.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.