Kék hírekHalálos baleset Kishomoknál

2014. november 3., hétfő
 
Halálos baleset Kishomoknál

47 éves hódmezővásárhelyi férfi az áldozata a frontális ütközésnek, amely a Kökénydombi Csárda közelében történt.

 

 

 

 

Kilenc óra előtt nem sokkal a menetrendszerinti Szeged-Szentes Tisza Volán járat Hódmezővásárhely felé haladt, amikor Kishomoknál eddig tisztázatlan körülmények között egy metálszürke személygépkocsi átsodródott a menetirány szerinti baloldalra és fél frontálisan összeütközött a szemből érkező autóbusszal. A buszról lepattanó kocsi a védőkorlátnak ütközött, amely megakadályozta hogy a vízzel teli árokba csússzon.

Az ütközés következtében azonban a személyautó 47 éves hódmezővásárhelyi vezetője a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges vizsgálat szerint nem használta a biztonsági övet.

Információink szerint a buszban utazók közül öten sérültek meg. A mentők a helyszínen ellátták őket, kórházba senkit sem kellett beszállítani.

A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Három négynapos hétvége vár ránk

Három négynapos hétvége vár ránk

Már egy igen hosszú hétvégével kezdődött a 2015-ös esztendő, mivel az év első munkanapja valójában január 5-e lesz.
Tanácsok átverés ellen

Tanácsok átverés ellen

A tapasztalatok szerint, ha a lakásba nem is nagyon jutnak be a házalók, de Vásárhelyen is felbukkanó „mobil” tűzifa kereskedők viszont „mélyebben is bejuthatnak a pénztárcánkba”.
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát