SportHajszálra a bravúrtól

2012. november 5., hétfő
 

A vásárhelyi HLKC csapata az NBII-es bajnokság 7. fordulójában a mezőny egyik legerősebb csapata, a  bajnokaspiráns makói Marosmenti NKSE otthonában lépett pályára.

 

 

Fotók: VH©

 

 

 

Sokan egyoldalú mérkőzésre és kiütéses hazai győzelemre számítottak, azonban csapat ezúttal alaposan rácáfolt a kétkedőkre, és eddigi legjobb teljesítményével kis híján a forduló meglepetését szerezte.

A félidőre döntetlen állással vonultak a csapatok, a második félidőben pedig sokáig vezettek 2 góllal is. A hajrában végül a makói csapat a rutinját, és a hazai pálya előnyét kihasználva végül a maga javára fordította a mérkőzést. Tudósítónk helyszíni beszámolója szerint a HLKC igen közel állt a nyeréshez, a lányok óriási akarattal játszottak. A két csapat szinte ugyanannyiszor hibázott. 

 

Marosmenti NKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 24-23 (9-9)

 

MNKSE: Kozserán K. (k), Dani (k), Kürti, Szebehelyi, Kovács 11, Matyi 2, Kozserán B. 6, Sárkány, Fodor 1, Práger, Cseh, Lovistyék 4, Almási

HLKC: Tóth – Domján 2, Kiss 5, Kovács 4, Tószegi 8, Hegyi 4, Wöller Cs: Molnár (k), Krumesz, Blaskovics, Sajtos, Szabó, Olasz

 

Sipter Lajosné edző: “A mai mérkőzésen játékosaim tökéletesen végrehajtották az utasításaimat; harcosan, akaratosan és fegyelmezetten játszottunk egy nagyon erős csapat ellen, ezért maximálisan elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Azt hiszem az egy pontra rászolgáltunk, nem csak rajtunk múlott, hogy vereséggel távoztunk Makóról. Bízom benne, hogy ezt a játékot a hátralevő mérkőzéseken tudjuk állandósítani, és a pozíciónkat megerősítjük a középmezőnyben.

 

A következő fordulóban november 10.-én, szombaton 15.30-kor a HLKC, a Szarvasi NKK csapata ellen lép pályára a Hódtói Sportcsarnokban.

 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.