SportGyurta Dániel a Jövő Bajnokaival

2015. május 23., szombat
 
Gyurta Dániel a Jövő Bajnokaival

Ki ne tudná, hogy milyen ösztönzőleg tud hatni egy ifjú sportolóra, ha van egy példakép. Ismét Hódmezővásárhelyen edzőtáborozott Gyurta Dániel, akiha rövid időre is, de találkozott a jövő lehetséges bajnokaival.

 

 

 

Május 21-én a gyarmati Dezső Sportuszodában az edzés után találkozott - és mint a mellékelt képeken látható - beállt közös fotózásra a Dél-Alföldi Régió Jövő Bajnokaival.

 

Többször írtunk arról, hogy a hazai úszósport fejlesztésének az egyik legfontosabb elemének tartják a Jövő Bajnokai programot. Ezért 2013-ban hét regionális központ működtetéséről döntött a Magyar Úszó Szövetség, ezek egyike lett Hódmezővásárhely, amelyhez Bács Kiskun, Békés és Csongrád megye 10 városa tartozik, 30 kiválasztott ifjú sportolóval, Bán Sándor vezetésével.

Ő fogadta Kiss László és Hargitay András szövetségi kapitányt, akik ugyanaznap tettek látogatást Hódmezővásárhelyen, hogy a Jövő Bajnokai program hódmezővásárhelyi Regionális Központ munkájáról tájékozódjanak.

 

A hírhez tartozik, hogy május elején a HSÚVC egyik legifjabb tagja a 11 éves Forján Anna a Jövő Bajnokai program országos felmérő versenyen 50 méter hátúszásban a 3. helyet szerezte meg 38,16 mp-es idővel.

Szintén Bán Sándor, az olimpiai bajnok Risztov Éva egykori nevelőedzőjének a tanítványa Süli Ákos és Miksi Rihárd. Mindketten a HSÚVC sportolói, és mindkét úszó dobogós helyezéseikkel hívják fel magukra a sportág szakmai vezetőinek a figyelmét.  Miksi Richárd eredményei alapján a magyar válogatott tagjaként készül Bakuba, a június 12-én kezdődő Európai Játékokra.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

 Tizenegy vásárhelyi érem

Tizenegy vásárhelyi érem

Május 17-én a Triatlon Diákolimpia és Regionális és Nyílt  Verseny  volt  Hódmezővásárhelyen. A Hód-Triatlon és Öttusa SE versenyzői, ismét jól szerepeltek. Eredményekkel, és képekkel!

 

Összefogással megkongatott vészharang

Összefogással megkongatott vészharang

Vásárhely is csatlakozott ahhoz a kampányhoz, hogy a párizsi klímacsúcs résztvevőit az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni hatékonyabb fellépésre ösztönzze.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.