SportGyőztek a vásárhelyi lányok!

2012. szeptember 29., szombat
 
Győztek a vásárhelyi lányok!

Nagyszerű mérkőzésen, végig szoros csatában sikerült legyőzni az Orosházi NKC II. csapatát, ezzel megszerezték első győzelmüket az NBII-es bajnokságban.

 

 

 

 

 


Áncsán István beszámolója  szerint a két gárda az első perctől az utolsó pillanatig kiélezett küzdelmet vívott, felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott jelentős előnybe kerülni. Végül a jó hajrá, és a több kimagasló egyéni teljesítmény megérdemelt hazai győzelmet eredményezett egy kifejezetten látványos, közönségcsalogató mérkőzésen.

A győzelem elérésében kimagasló szerepet vállalt a kapus Tóth Orsolya, és a belső hármas: -Tószegi, Hegyi, Kovács - is átlag fölötti teljesítményt nyújtott.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Orosházi NKC II. 31-29 (14-14)

Hódtói Sportcsarnok, 200 néző

HLKC: Tóth – Domján 2, Kiss 2, Hegyi 9, Tószegi 10, Sajtos 2, Blaskovics Cs: Molnár (k), Beslin, Forrai, Kovács 4, Olasz 1, Krumesz, Wöller 1, Szabó

ONKC II: Németh, Ádász, Bella, Vajgel, Kiss, Kecskeméti 6, Bene 2, Zvolenszky 3, Kránitz 7, Molnár 9, Szöllősi S., Szöllősi D. 2, Horváth, Czombos

 

 

Sipter Lajosné edző: “Nagyon boldog vagyok, hiszen újoncként megszereztük első győzelmünket, ami nagy lökést adhat csapatomnak a további mérkőzésekre. A siker záloga – a nagyszerű egyéni teljesítmények mellett – egyértelműen a fegyelmezett játék volt, játékosaim maximálisan végrehajtották amit a mérkőzés előtt kértem. Természetesen sok mindenben kell még javulnunk és rengeteg munka áll még előttünk, de hiszem, hogy ez a csapat nagyon sok örömet fog szerezni a hódmezővásárhelyi kézilabda-barátoknak.”

 

Most három hét szünet következik a bajnokságban, legközelebb október 21.-én lépnek pályára a Lajosmizse NKK vendégeként.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.