SportGyőzött a Kosársuli a Hódtóiban

2016. május 7., szombat
 
Győzött a Kosársuli a Hódtóiban

Elérte célját a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztos előnyt szerzett a Honvéd elleni visszavágóra a az NBI B csoportos bajnokság 9-16. helyért zajló rájátszásban. A kék-sárgák már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát. A visszavágót szerda este rendezik a fővárosban.

 

 

 

 

 


A hazaiak már az összecsapás elején nyilvánvalóvá akarták tenni, hogy a következő körben mindenképpen a 13. helyért akarnak játszani. Ez az eredményben a negyed második felében kezdett meglátszani. Wirth és Varga Zalán kosaraival húztak el. Emellett a védekezéssel sem volt gond, alig engedélyeztek pontot Puskás Artúr fiainak. (26-9)

A következő periódus elején sokáig felváltva estek a kosarak. Majd Pavlovicnak, és az egész meccsen 25 pontig jutó Cziberének köszönhetően tovább nőtt az előny. A nagyszünetig nem tudtak újítani Stefánék, így a gárdák 50-24-nél vonultak pihenőre.

A harmadik játékrészben viszont fejtörést okozott a Honvéd a Vásárhelynek. Szollár, Bonilla és Kerpel-Fronius volt ekkor elemében. A másik oldalon pedig a 19 pontot összeszorgoskodó Varga Dániel, Wirth és Kelemen húzta társait, ennek köszönhetően megnyugtató előnye maradt a Kosársulinak az utolsó 10 percre. (65-47)

Ám a budapestiek igencsak ráijesztettek dr. Elek András legénységére. A zárófelvonás első perceiben minden az addig megszokottak szerint zajlott, 71-51-nél mintha felriadtak volna álmukból a piros mezesek, és rövid idő alatt 72-62-re zárkóztak fel. Találkozó két vásárhelyi hősével, Varga Dániellel és Czibere Zoltánnal azonban nem tudtak mit kezdeni. Ők ketten szerezték a Hódmezővásárhely utolsó 13 pontját. Szollárék nem tudták tartani magukat, még egy technikaiba is belefutották, így a szerdai visszavágó előtt Mócsaiék örülhettek.

Vásárhelyi Kosársuli SE – Budapesti Honvéd 85-66 (26-9, 24-15, 15-23, 20-19)

NBI B csoport, rájátszás a 9-16. helyért.
Vezette: Menyhárt F., Borgula Gy. és Földi L.

Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 150 néző.

Kosársuli: Kelemen 6, CZIBERE 25/18, Vas 5, Pavlovic 9/3, VARGA D. 19,

csere: Varga Z. 5, Nagy Cs. -, Wirth 10, MÓCSAI 6.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András: „Nagyon örülök, hogy ilyen jelentős előnnyel tudtuk legyőzni a kiváló Budapesti Honvédot. Az első félidőben remekül védekeztünk, ráadásul sok pontot is szereztünk. Sajnos a második játékrészben volt kétszer is 5-5 perc, amikor nagyot betliztünk. A végén viszont hatalmasat küzdöttünk, és sikerült nyertünk. Nagy örömömre Czibere szárnyalt, de Varga Dani is szenzációsan játszott. Kár, hogy alig volt néző…”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Eladják a vásárhelyi távhőszolgáltatót

Eladják a vásárhelyi távhőszolgáltatót

Jelentős bevételt eredményezhet a vásárhelyi Önkormányzatnak, azonban nagy kiadása is lesz, hiszen több mint 5 milliárd forintot kell kifizetni az Erste Banknak.  
Kábítás vagy megelőzés?

Kábítás vagy megelőzés?

Május 5-én érkeztek Hódmezővásárhelyre a szcientológusok által alapított mozgalom Maraton-futói. Van ahol előadást tartanak az iskolákban, már ahol engedik!
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.