SportGyőzelemmel kezdték az alapszakasz második „félidejét”.

2025. január 18., szombat
 
Győzelemmel kezdték az alapszakasz második „félidejét”.

Január 17-én este lejátszotta első 2025-ös mérkőzését a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata nem mindennapi csatát nyert meg a Hódtói Sportcsarnokban az élmezőnyhöz tartozó Dunaharaszti ellen.

 


 

 

A meccset eredetileg egy héttel ezelőtt rendezték volna, ám a DMTK több játékosa is betegséggel küzdött, a kérésükre pedig a Kosársuli belement a halasztásba. Így sem volt teljes a vendégek kerete, igaz, a Kosársulié sem, hiszen Bősz és Knyur nem volt bevethető, Balogh és Orgona pedig fájdalmak mellett vállalta a játékot.

 

A két csapat a bajnokság legelső fordulójában találkozott egymással. Akkor a vendéglátó Dunaharaszti nagyon simán, 88-58-ra tudott nyerni, Ughy Albert együttese pedig azóta is a közvetlen élmezőny tagja, a bajnoki elsőségért küzd. Mindezek ellenére a legutóbbi három meccsét elveszítő Kosársuli abszolút felvette a versenyt, és végül győzelemmel kezdte az alapszakasz második „félidejét”.

 

Remekül indított a Kosársuli, Bálint, Borbáth és Kruzslicz vezetésével három perc alatt 12-3-mal mattolta a vendégeket, akiknek gyorsan időt is kellett kérniük. Ennek ellenére nem sikerült visszajönnie a DMTK-nak, sőt, a 6. percben, Kelemen triplájánál már tíz pont fölé nőtt a különbség (21-10), és támadásban, valamint védekezésben is sokkal jobban játszott a hazai csapat – nem véletlen, hogy az első negyed 30-19-cel ért véget.

 

A második negyed első három percében aztán teljesen fordult a kocka, és egy 12-2-es DMTK-sorozattal hirtelen teljesen eltűnt a különbség (32-31). A játék ritmusát ugyan többször is megtörte az eredményjelző hibája (a berendezés többször is megadta magát, így a zsűriasztal percekig tartó várakozás után átállt a kézi időmérésre), igazi kosáreső következett, amiből hol a vendégek, hol a hazaiak jöttek ki jobban. A 15. percben először vette át a vezetést a jól triplázó Dunaharaszti (39-40), amire Borbáth két hármasa volt a válasz, majd a fej-fej melletti állást a Kosársuli fordította a javára a nagyszünetre (56-53).

 

A pihenőt követően Kruzslicz és Kelemen triplája adta meg az alaphangot a harmadik negyedhez, a 24. percben pedig már ismét a tíz pontot súrolta a különbség (66-57). Pafféri hármasaival zárkózott a DMTK, ám mindig volt valaki hazai részről, akitől a legjobbkor érkezett egy-egy kosár. Ez az állapot egészen a játékrész végéig tartott, a vendégek ugyanis felzárkóztak egylabdára – hogy aztán az utolsó negyed elején ismét átvegyék a vezetést.

 

76-77-ről Borbáth villant egy középtávolival és egy hármassal, amire Simonics válaszolt (81-80, 33. perc). Apró hibákkal tarkított, kétperces gólcsend következett, majd hazai oldalról Utasi, vendégoldalról Tóth kosarai tartották életben a győzelmi reményeket. Fontos pillanatban, két perccel a vége előtt Kelemen szórt triplát (89-87), ám innen egy 5-0-s rohammal egy perc alatt fordított a DMTK (89-92). Saša Vejinović időkérése után a Kosársuli másodpercei következtek, amik egyben eldöntötték a meccs sorsát: előbb ismét Kelemen villant távolról (92-92), majd Orgona védőlepattanója után Borbáth értékesített két büntetőt (94-92). A végén mindkét csapat kapott egy-egy technikait, Pafféri büntetője pedig beállította a végeredményt – hiába támadhatott a győzelemért az utolsó másodpercekben a Dunaharaszti, a Kosársuli jól védekezett és 94-93-ra nyerni tudott.

Hazai részről Borbáth, Bálint és Kelemen is 22 ponttal zárt (utóbbi dupla-duplázott, hiszen mellé 10 lepattanót szedett), a vendégektől Pafféri 24, Tóth 23 pontot dobott.

 

NB I/B Zöld csoport, 12. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–Dunaharaszti MTK 94-93 (30-19, 26-34, 20-20, 18-20)

Hódtói Sportcsarnok, 450 néző. Vezette: Radnóti, dr. Danka, Fodor

 

Kosársuli: Borbáth 22/12, Kruzslicz 9/3, Kelemen 22/18, Bálint 22/9, Orgona 6
Csere: Utasi 9, Balogh 4
Vezetőedző: Saša Vejinović

DMTK: Pafféri 24/18, Bus 17/3, Simonics O. 15/3, Fekete -, Tóth 23/3
Csere: Simonics L. 11/9, Vincz 3/3, Irk –
Vezetőedző: Ughy Albert

 

Saša Vejinović: „Gratulálok a Dunaharasztinak, hogy minden nehézség ellenére is eljöttek és nagyon jó mérkőzést játszottak velünk! Nagyon kellemetlen csapatról van szó, szívből kívánok jobbulást a betegeiknek. Gratulálok az én csapatomnak is a küzdelemért, és köszönöm a nézőknek!”

 


Az U21-esek az egyaránt dupla-duplázó Megyesi (30 pont, 17 lepattanó) és Nagy (13 pont, 15 lepattanó) vezetésével 42-41-es félidő után 85-66-ra nyertek, így továbbra is a 3. helyen állnak a tabellán.

Folytatás jövő pénteken, ismét hazai pályán a Veszprém ellen. A felnőttek 18:30-tól, az U21-esek 15:30-tól játszanak.
 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 3. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
2025-ös munkaszüneti és ünnepnapok

2025-ös munkaszüneti és ünnepnapok

2025-ben 5 hosszú hétvége lesz, de idén nem lesz hatnapos hosszú hétvége. 2025-ben is három  szombati munkanap lesz.
Jogerős ítélet született

Jogerős ítélet született

A Volánbusznak járó több tízmillió forintos támogatást, az ez után járó késedelmi kamatokat, valamint perköltséget ítélte meg a bíróság. Van még további nyitott kérdés.
A lakbérek és a helyi adók emelése Vásárhelyen

A lakbérek és a helyi adók emelése Vásárhelyen

A lakosságnak Hódmezővásárhelyen nem kell építményadót fizetnie, a vállalkozások több év változatlan helyiadóterheit pedig csak a tavalyi infláció mértékével emelik.
 

És ezt már olvasta?

A Mezőgazdasági Kar 67. diplomakiosztó ünnepsége
A Mezőgazdasági Kar 67. diplomakiosztó ünnepsége Február 7-én délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 90 végzett hallgatója vehette át diplomáját.
 
Elfogadott költségvetés emelésekkel
Elfogadott költségvetés emelésekkel Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését a közgyűlés február 6-án, 17,918 milliárd forintos főösszeggel.
 
Harminc pontos vereség
Harminc pontos vereség Nehezen alakult a Kosársuli utóbbi két hete, hiszen folyamatosan betegségek, sérülések hátráltatták a csapatot.
 
Nem akart iskolába menni
Nem akart iskolába menni Januás 23-án délután két szegedi és a Klauzál és a Szent István Általános Iskola - is bombafenyegető emailt kapott.
 
A tustoll, vagy nádtoll mestere
A tustoll, vagy nádtoll mestere A száz éve született Csohány Kálmán grafikusművész előtt tisztelgő kiállítás nyílik a Tornyai János Múzeumban.
 
Júliusra ígérik
Júliusra ígérik A több hónapos kényszerszünet után felgyorsult az építkezés a Kossuth téren. Ebbe a januári plusz 10 fokok is besegítettek.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2025
Vásárhelyi Művészeti Díj 2025 Gálaműsor keretében idén egyéni kategóriában megosztva Földesi Gyula koreográfus, és Fonay Tibor Ferenc zeneművész kapta.