KözéletGyermekorvosok tudományos ülése Vásárhelyen

2012. április 12., csütörtök
 
Gyermekorvosok tudományos ülése Vásárhelyen

Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-Magyarországi Decentrumának ez évi tudományos ülése Hódmezővásárhelyen kerül megrendezésre április 13-14-én.

 

 

 

 

 

 

Az ülés április 13-án, pénteken 10 órakor veszi kezdetét a Fekete Sas dísztermében, az ünnepélyes megnyitón Almási István alpolgármester mond köszöntőt.

Az országosan egyedülálló Egészséges Vásárhely Program a gyermekek egészségének megerősítésében elért eredményeit dr. Havasi Katalin, ifjúságegészségügyi tanácsnok szombaton mutatja be.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentruma 1968. májusában alakult azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a dél-keleti régió négy megyéje, Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Szolnok megye gyermekgyógyászai számára szakmai konzultációra, személyes találkozóra, kapcsolatok építésére. Első konferenciáját 1968 májusában Szegeden tartotta, az idei a 45. éves összejövetel.

 

Évente más-más város kórháza vállalja fel a decentrum szervezését. A hódmezővásárhelyi konferencián részt vesz többek között a Magyar Gyermekorvosok Társaságának január 1-én hivatalba lépett elnöke, dr. Molnár Dénes professzor, dr. Szabó András professzor, a Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinikájának intézetvezető egyetemi tanára, valamint a dél-kelet magyarországi régió szakmai vezetője dr. Túri Sándor professzor, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Gyermekklinika és Gyermekegészségügyi Centrum vezetője.  Valamennyien  szakterületük, a szakmapolitika fontos, aktuális kérdéséről tartanak előadást.

 

Az idei decentrum résztvevői 31 előadásban számolnak be eredményeikről, amelyek keretében a neonatológia, a gyermek kardiológia, a gyermeksebészet, az infektológia, az anyagcsere, a genetika, az endokrinológia, a neurológia, a pulmonológia, a gasztroenterológia betegségei, valamint a betegellátásban egyre nagyobb súllyal szereplő lelki támogatás és a szakterületet érintő egyéb kérdések kerülnek bemutatásra.

 

Hódmezővásárhely legutóbb 1996-ban rendezett Decentrumot, előtte 1989-ben adott otthont a rendezvénynek. Napjainkban, amikor a fogyó népesség, a csökkenő születésszám miatt rendkívüli mértékben felértékelődik az egészség, Hódmezővásárhely fontos lépést tett az egészségesebb jövő nemzedék érdekében: az Egészséges Vásárhely Program keretében bevezetett mindennapos testnevelés, különösen a heti kötelező úszással megtöri a mozgásszegény életmódot. A mindennapos mozgás a fenyegető civilizációs betegségek, az elhízás, a magas vérnyomás betegségei, a cukorbetegség, a metabolikus szindróma elleni küzdelem fontos eszköze.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.