KözéletGurul a tojás ki tudja hol áll meg

2011. április 21., csütörtök
 
Gurul a tojás ki tudja hol áll meg

A szabályok egyszerűek: gurítsd el a tojást A pontról B pontra, a legrövidebb időn belül. Lehetőleg ne előzzön le a tojás, mert akkor ki tudja merre veszi az irányt! Egy titkot elárulunk: a tojásgurításba egy kis keménységet is bele lehet vinni, mert nem főttek, hanem fából vannak.

 

 

 

Az április 23-án az Árpád utcai Tájház programjának részleteibe Somogyi Rózsa népművelő, a PMK  megbízott vezetője avatta be a Vásárhelyi Hírek munkatársát. A program 10 órakor kezdődik a Kalamajka Néptánccsoport műsorával, amely, mint ahogy már a gyerekek megszokhatták, nagy közös táncolással folytatódik. A népi gyermekjátékok bemutatója mellett, Bereczné Lázár Nóra hímes tojás festő népi iparművész, a népművészet ifjú mestere munkáiból láthatnak kiállítást az érdeklődők. Sőt, azok akik kézműveskedni fognak, tőle a legszakavatottabbtól kaphatnak tanácsokat. Ezt pedig biztos hogy nagy érdeklődés kíséri majd, hiszen a segítségével valóban szép hímes tojásokat készíthetnek a lányok, a hétfői locsolók legnagyobb örömére. Somogyi Rózsa azt is elmondta, hogy PMK egy-egy tojást  tud adni a gyerekeknek, de aki többet akar, hozzon magával festeni valót. Hogy a fiúk se maradjanak ki, lesz locsolóvers mondó verseny. Na és az ilyenkor elmaradhatatlan nyuszik bundáját is meglehet simogatni. Becserkészésükhöz ajánlott egy kis sárgarépával felszerelkezni. A húsvéti készülődés az Árendás Néptánccsoport, a tőlük megszokott jó hangulatú, fergeteges „húsvétozójával” zárul.            

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.