SportGörkorisok és gördeszkások találkozója Vásárhelyen

2012. szeptember 15., szombat
 

Kevés néző, annál több lelkes résztvevő. Hát ti tudtatok erről? Kérdezte egymástól a velünk együtt érkező három tinédzserkorú fiú és egy lány, amikor beléptünk az elemekkel kirakott görkorcsolya, gördeszka ügyességi pályára.

 

 

Fotók: VH

 

 

Valószínű többen is kíváncsiak lettek volna a Hódtói Sportcsarnokkal szemben épült pályán tartott Beaver Park Contest elnevezésű görkorcsolya és gördeszka versenyre.

A magyarul Hód Park Versenyre a szervezők elmondása szerint 30 fiatal nevezett, nagyrészt vásárhelyiek, de voltak Debrecenből is.

Megtudtuk, a skateboarding amatőr királya, Tóth Dániel a rossz időjárástól aggódva az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Valószínű, lakóhelye, Jászberény időjárását vette alapul, pedig szombaton Hódmezővásárhelyen, a résztvevők igencsak megizzadtak hiszen dél körül már hétágra sütött a Nap.

A hip-hop táncosokkal, motoros és rendőrségi bemutatóval színesített délelőttöt, fél háromtól a görkorcsolyás és gördeszkás versengés követte. Kérdésünkre elmondták, a verseny során a nemcsak a trükk összetettségét nézik, hanem figyelembe veszik annak következetes alkalmazását is. A győztesnél a bírák inkább azt értékelik, ha több nagyon jó trükköt, semmint egy nagyon nehéz trükköt mutat be a versenyző.

 

Aki pedig kedvet kapott a görkorcsolyázásra, a fotóink ne tévesszék meg laikust, mert a free és szlalom görkorcsolyák, roppant strapabírók, aktív görpenge kiképzésüek, a legprecízebb irányítást és kontrollt teszik lehetővé a görkorcsolya viselőjének. A verseny egyik résztvevőjétől megkérdeztük az árát is,…de nem merjük leírni!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.