KözéletGépkarabélyban is jók a vásárhelyi katonahölgyek

2012. május 4., péntek
 
Gépkarabélyban is jók a vásárhelyi katonahölgyek

Csapatversenyben a második és ötödik helyezést hozták el a vásárhelyi katonák és nem utolsó sorban a katonahölgyek. Pedig a gépkarabéllyal nem könnyű célba találni!

 

 

Fotók: MH

 

 

 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hat alegységének 68 katonája mérte össze tudását a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázis lőterén tartott lőbajnokságon május 3-án. A verseny elsődleges célja az volt, hogy a katonáknak lehetőséget biztosítson a sportágban felkészültségük bizonyítására, de a bajnoki címmel együtt itt dőlt el az is, hogy kik képviselik a dandárt az idei MH Lőbajnokságon.



Egyéni és csapatversenyben küzdöttek egymással, külön férfi és női kategóriában – utóbbiban szép számmal indultak a katonahölgyek, bizonyítva ezzel rátermettségüket. Az időjárás kedvezett a versenyzőknek, akik ragyogó napsütésben, jól látható célokra lőhettek.

A csapatok kategóriánként négy főből álltak (a szervezők a legjobb három teljesítményét értékelték), akik két versenyszámban indultak: gépkarabéllyal és pisztollyal teljesítették a kitűzött célokat. Minden egyes kört próbalövés indított, gépkarabéllyal 100 és 200 méteres, pisztollyal 25 méteres távolságban volt a cél. Többen akadtak olyanok is, akik mind a két versenyszámban próbára tették képességeiket.


A Hódmezővásárhelyi Helyőrségben szolgálatot teljesítők eredményei:

 

 

Gépkarabély lövészet

 

Férfi kategóriában / egyéni versenyben

1. helyezett: Szirovicza Gábor szakaszvezető (HMVH Heö.tám)

 

 

Női kategóriában / csapatversenyben:

3. helyezett: Művelettámogató Műszaki Zászlóalj csapata
Mészáros Beáta törzsőrmester
Kecse-Nagy Tünde őrmester
Lantos Melinda szakaszvezető

 

 

Férfi kategóriában / csapatversenyben:

1. helyezett: 62. Lövészzászlóalj csapata
Daróczi László őrmester
Pap István szakaszvezető
Komár Zsolt tizedes
Koi András tizedes

 

Pisztolylövészet

Női kategóriában / egyéni versenyben:

3. helyezett: Lantos Melinda szakaszvezető
(Művelettámogató Műszaki Zászlóalj)

 

Női kategóriában / csapatversenyben:

2. helyezett: Művelettámogató Műszaki Zászlóalj csapata
Mészáros Beáta törzsőrmester
Kecse-Nagy Tünde őrmester
Lantos Melinda tizedes

 

 

Férfi kategóriában / csapatversenyben:

2. helyezett: 62. Lövészzászlóalj csapata:
Daróczi László őrmester
Pap István szakaszvezető
Komár Zsolt tizedes
Koi András tizedes

3. helyezett: 62. Lövészzászlóalj csapata:
Sándor József főtörzsőrmester
Jaksa Csaba szakaszvezető
Barta-Kovács Zoltán szakaszvezető
Juhász Péter tizedes

 

 

Összesített pontversenyben:

1. helyezett: 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj
2. helyezett: 62. Lövészzászlóalj
3. helyezett: 3. Lövészzászlóalj
4. helyezett: 39. Lövészzászlóalj
5. helyezett: Művelettámogató Műszaki Zászlóalj
6. helyezett: Híradó század

 
 
Forrás: MH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.