Kultúra, oktatásGazdálkodj okosan! - a tehetségekkel

2014. május 1., csütörtök
 

Ismét tehetséges, a mezőgazdaság iránt kiemelkedően érdeklődő és fogékony középiskolásokat díjazott Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

 

 

 

 

A Karon évek óta következetesen figyelnek a tehetséges középiskolásokra. Ennek részét képezi a „Gazdálkodj okosan” elnevezésű középiskolai tehetséggondozó program, amelyet ebben a tanévben is meghirdettek. A pályázó középiskolai tanulóknak saját vizsgálataik alapján egy esszét kellett készíteniük a felhívásban megadott témakörök valamelyikében. A legeredményesebb pályázók a Kar akkreditált nyelvvizsga központjában ingyenes nyelvvizsgázási lehetőséget kapnak, az első három helyezett pedig ösztöndíjat nyer. A „Gazdálkodj okosan” programon keresztül eddig közel tucatnyi hallgató került be a Karra és nyert ingyenes nyelvvizsga lehetőséget, illetve ösztöndíjat.

Az ősszel meghirdetett pályázatra 19 értékelhető pályamunka érkezett, mint az Oktatási dékánhelyettes Dr. Komarek Levente elmondta, valamennyi megadott témában kaptak pályamunkákat. Jellemző az érdeklődés sokszínűsége.

Az idei pályázat eredményhirdetése, a díjak átadása április 30-án volt.

„Mezőgazdasági Kar mindig kiemelten kezelte a tehetséges középiskolások felkarolását és folyton keresi annak lehetőségeit. Ennek fontos része a Gazdálkodj okosan pályázat”- mondta köszöntőjében Dr. Horváth József a Kar dékánja. Hozzátette, a mezőgazdaság seregnyi perspektívát rejt magában, mindig szükség lesz a jó szakemberekre. Céljuk a tehetséges fiatalok útjának egyengetése, egyetemi hallgatóként és diplomásként is és - mint mondta, reményei szerint a most díjat nyert diákok közül is ezt többen meg is tapasztalják.

Idén ingyenes nyelvvizsga lehetőséget Toma Lili a kecskeméti Bolyai János Gimnázium, Pap László, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanulója nyert.

Harmadik helyezést Schierer Georgina, a VM DASzK, Szakképző Iskola szentlőrinci Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma diákja lett. Második díjat Csurgai Henrietta, az  Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium diákja nyerte. Első helyezett Horti Mihály, a Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája tanulója lett

 

A Gazdálkodj okosan pályázat az NTP-TÚP-13-0013. számú ’Tehetséggondozás a versenyképes és fenntartható mezőgazdaságért’ című pályázat keretében valósult meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mentő-majális a Kossuth téren

Mentő-majális a Kossuth téren

Újraélesztés, lövöldözés, pattogatott kukorica, angol nyelvtanfolyam, művér, vattacukor, műanyag sátrak a virágágyások tövében. Május elseje Hódmezővásárhelyen. Fotótudósítás!
Kazinczy-érmes vásárhelyi diák

Kazinczy-érmes vásárhelyi diák

A gimnáziumi kategóriában a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola tizedikes diákja kapott díjat.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.