Kultúra, oktatásGálaműsorra készül az Árendás

2011. július 9., szombat
 

A hódmezővásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes vezetősége felkérte Földesi Gyulát, hogy Steiner Béla – Lutor Gyula: Vásáhelyi subavásár című 1957-ben bemutatott táncjáték újabb színrevitelében segítse a megalakulásának 10. évfordulójára készülő együttest.

 

 

 

 

 

Az Árendás tagjai a novemberi gálaműsorra elkezdték a felkészülést és ennek részeként a koreográfia betanításában felkérték Földesi Gyulát, aki szerepelt az ’57-ben bemutatott Vásárhelyi subavásár című táncjátékban. A Vásárhelyi Híreknek a szombat délelőtti próba szünetében Földesi Gyula elmondta, annak idején Steiner Béla és Szalontai József felkérte Lutor Gyulát a frissen alakított Vásárhelyi Népi Együttes vezetésére, amelyben ő is táncolt. Az egyszerűen csak Subavásár címmel ismert táncjátékot 1957. október 6-án mutatták be. Mint mondta, az Árendás ennek a ténynek az ismeretében kérte fel a táncjáték koreográfiájának kialakítására. A vásárhelyi táncélet doyenje az első próbák során a testtartásra, a mozgás harmóniájára koncentrál, mint mondta minden tánc alapja a balett. A koordinált mozgásra, a kifejező testtartásra lehet építeni a koreográfiát.

Csókási Imre az Árendás Néptáncegyüttes művészeti vezetője elmondta, novemberben ünneplik az együttes fennállásának 10. évfordulóját, amelyre nagyszabású kétrészes gálaműsorral készülnek. Az első részben egy autentikus táncösszeállítás lesz, a második részben az 1957-ben bemutatott táncjátékot szeretnék újra színpadra állítani. Ennek intenzív próbái kezdődtek el ezekben a napokban      

 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.