KözéletFüggetlenként kíván indulni Mag István a polgármester-választáson

2018. január 11., csütörtök
 
Függetlenként kíván indulni Mag István a polgármester-választáson

Mag István vásárhelyi nyugdíjas a Helyi Választási Irodában bejelentette indulását a február 25-i időközi polgármester-választásra. Egyúttal felvette a jelölő íveket, hogy a szükséges 300 aláírást január 22-ig összegyűjtse.

 

 

 

 

 

A most 72 éves Mag István nyugdíjas villamosipari üzemmérnök 1971-ben költözött családjával Hódmezővásárhelyre. 3 gyermeke, hat unokája van.

A középiskolát Miskolcon a Bláthy Ottó Villamosenergiaipari Technikum-ban végezte.
Felsőfokú tanulmányait a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Erősáramú Karán folytatta, itt szerezte üzemmérnöki diplomáját.
Mindvégig a végzettsége szerinti munkákat végezte középszintű szakmai vezetőként, vagy
önálló mérnökként, a rendszerváltástól nyugdíjba vonulásáig a versenyszférában dolgozott

Közleménye szerint függetlenként indul az időközi polgármester-választáson.

„Nem támogatok vérrel járó bárminemű fordulatot! Napjainkban, már nem csak elkeseredett emberektől, hanem a társadalmunk különböző nézeteket képviselő rétegeiből is hallani borúlátó megnyilvánulásokat, békés úton már nem lehet megváltoztatni a rendszert, mondják.
Reményeim és megítélésem szerint a baj még megelőzhető és mindenkori helyzetem és képességem szerint teszek is azért, hogy ilyen bajoknak még csak a közelébe se kerüljünk!” – olvasható közleményében.

Mint írja: „nem tartom elfogadhatónak, hogy tisztázatlan politikai és III/III-as múlttal
rendelkező személyek döntsenek embereket közvetlenül, vagy őket közvetve érintő kérdésekben, ügyekben. Szükség esetén magam is kérni fogom a saját múltam ilyetén átvilágítását.”

„Nem leszámolni akarok! De elszámoltatni igen! Véleményem és meggyőződésem: egy település a polgárai által választott polgármestere, a vonatkozó törvények és együttműködési szabályok betartásával csakis a település érdekei szerint cselekedhet (nem pedig holmi vigéc kézi vezérlése szerint).

„Érték az, amit értékteremtő munkával létrehozunk, az értékteremtő munkát végzők és környezetük boldogulására.”

Úgy gondolom, a függetlenek táborát értékekkel a választók szavazataival még értékesebbé tehetik. A célom egyértelműen a jelenlegi városvezetés – reményeim szerint - közös leváltása” – olvasható Mag István független polgármester-jelölt bemutatkozó írásában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem indít polgármester-jelöltet a Jobbik

Nem indít polgármester-jelöltet a Jobbik

Indoklásuk szerint a helyhatósági választásnak a hódmezővásárhelyi emberek életéről kell, hogy szóljon, nem a pártok kampány-csatazajáról.
Ezt a receptet kell követni a következő meccseken is

Ezt a receptet kell követni a következő meccseken is

Óriási küzdelemben szerezte meg az MTK elleni győzelmet a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák ezzel egy hosszú vereségsorozatnak vetettek véget.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.