Kultúra, oktatásFolytatódik az Emlékpont történelmi szabadegyeteme

2012. október 2., kedd
 
Folytatódik az Emlékpont történelmi szabadegyeteme

A hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a tavalyi évben indította SZE-EM. [szempont] címmel történelmi szabadegyetemét.

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a tavalyi évben indította SZE-EM. [szempont] címmel történelmi szabadegyetemét, melyen eddig nyolc órán vehettek részt az érdeklődők. A történelmi szemeszter hallgatói ismeretterjesztő, „kalandozó” jelleggel nyerhetnek bepillantást a múlt egy-egy kevéssé (köz)ismert fejezetébe a szegedi egyetem oktatóinak és PhD-hallgatóinak előadásában.

 

A SZE-EM. estjei nyilvánosak, de szervezők különösen fontosnak tartják, hogy az előadásokkal a történelem iránt érdeklődő, emelt szinten maturáló diákoknak olyan lehetőséget biztosítsanak, ami segíti pályaorientációjukat, valamint érettségire való felkészülésüket.

A szabadegyetem nyitóelőadását október 3-án, szerdán 17 órakor Dr. Koszta László tanszékvezető egyetemi docens, a középkori magyar egyháztörténet elismert kutatója tartja a keresztény egyházi szervezet kialakulásáról.

 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.