GazdaságFolytatódik a panelprogram

2011. április 3., vasárnap
 
Folytatódik a panelprogram

Az idei nyár előtt a fejlesztési tárca két kísérleti, lakossági programot tervez meghirdetni, valamint a korábbi programokból mintegy 23 ezer panellakás felújítása indulhat meg.

 

 

 

Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár az MR1-Kossuth Rádió "180 perc" című műsorában ismertette, hogy hol tart jelenleg a kormányzat az épületenergetikai pályázatok terén. Az energiaügyekért felelős államtitkár kifejtette, hogy a korábbi kormány által kiírt pályázatokkal igen sok probléma van, még számos 2008-ban és 2009-ben lezárult pályázatnál sem történtek meg a támogatásokról szóló szerződéskötések. Az idei nyár előtt a fejlesztési tárca két kísérleti, lakossági programot tervez meghirdetni, valamint a korábbi programokból mintegy 23 ezer panellakás felújítása indulhat meg.


Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár a műsorban elmondta, hogy a korábbi kormány által kiírt pályázatok kapcsán számos probléma merült fel: a 2008-ban kiírt pályázatoknál a támogatások végső kifizetési dátumát 2012 végében határozták meg, amely számos vállalkozót méltánytalan helyzetbe hozott, míg a 2009-es pályázatoknál nem határoztak felsőhatárt a szétosztható források tekintetében.

2008-ban 950 pályázatot nyújtottak be, ebből eddig 620 szerződés került aláírása, 330 pályázat esetében a lakóközösségek kérésére történt a halasztás, mert nem rendelkeznek a beruházáshoz szükséges önrésszel. Bencsik János hozzátette, hogy ennek kezelésére a MFB-n keresztül 10 milliárd forinttal emelték a PanelPlusz program hitelkeretét annak érdekében, hogy az érintett önkormányzatok kedvező feltételek mentén tudjanak forráshoz jutni a közösségek segítésére.

A 2009-es panelprogrammal kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy az akkori kormányzat a pályázatok kiírásakor a szétosztható összeg tekintetében nem határozott meg felső korlátot, majd a pályázatok feldolgozásáért felelős területeken is jelentős átszervezéseket eszközöltek. Ebben a kiírásban 650 pályázatot nyújtottak be, amelyek közül az első pályázati csomagnál napokon belül megszülethet a döntés. Ennek köszönhetően már a nyári időszakban 23 ezer panellakás felújítását lehet megkezdeni. Az első csomag fedezetét a kvótaeladásokból szerzett kb. 14 milliárd forint biztosítja. Bencsik János hozzátette, hogy reményei szerint az év folyamán további kvótabevételekre tesz majd szert a kormány, és akkor a második csomag pályázatait is képesek lesznek finanszírozni.

Folyamatban van a ZBR Klímabarát Családi Otthon program is, amely esetében kb. ezer pályázatról született eddig döntés, de várhatóan a fennmaradó ezer családi ház esetében is döntés születhet a napokban (erre összesen 2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre). Az államtitkár elmondása szerint így a nyári időszakban a 16 milliárd forintos támogatás eredményeként az építési iparág 35 milliárd forintos megrendelés-állományra számíthat.

A jövőben, amennyiben a megfelelő források rendelkezésre állnak, akkor komplex energiahatékonysági pályázatok kerülnek majd meghirdetésre, amelyek során az energiahatékonysági beruházások mellet a megújuló energiák használatát is ösztönözni fogják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy először az épületek hatékonyabb energiafelhasználását kell majd elérni (szigetelések, nyílászárócserék és a szabályozhatóság megteremtésével), amely beruházásokat követhet majd a megújuló energiaforrások használata.

 

Mint arról nemrég írtunk,  Hódmezővásárhelyen 21 társasház kapcsolódott be a panelprogramba, amelyek közül 17 társasház szerződésének aláírása még nem történt meg. Mint arról Arany István, 20 társasház épületenergetikai munkáit koordináló Panelprogram Kft. ügyvezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, 2010. őszén küldték el a 17 ház szerződéseit. Azóta sem történt meg az aláírás, amely feltétele a pályázatban jóváhagyott támogatás kifizetésének.

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.