SportFolyik a felkészülés HLKC-nál

2012. augusztus 25., szombat
 
Folyik a felkészülés HLKC-nál

Augusztusban mintegy 60 sportolónak kezdődtek el az edzések a Hódtói Sportcsarnokban és a Kaszap utcai csarnokban, valamint a stadionban és kondicionáló teremben. Az U8 és az előkészítő korcsoport kivételével minden csapat elkezdte a felkészülést a 2012/2013-as versenyszezonra. A felkészülésről, a tervekről és a HLKC most kezdődő szezonjáról állított össze helyzetjelentést a sportegyesület vezetése.

 

Az NBII-es bajnokságra készülő felnőtt és junior keret mintegy 20 fővel, július utolsó napján kezdte el a felkészülést Sipter Lajosné edző vezetésével, és kőkemény alapozás (napi 3 edzés) után jó hangulatban várják a lányok a szeptemberi kezdést.

A Csongrád Megyei Bajnok-csapatból Vass Nelli Győrbe igazolt, Kovács Mónika pedig hazaköltözött Békéscsabára, így beállós poszton gyengült a keret, pótlásukat saját utánpótlásból próbálják megoldani.

 

A tervek szerint a játékoskeretben jelentős változás nem várható, döntően a tavalyi évben összeállt fiatal csapatra építenek. Új játékosként érkezett Szentesről Kiss Ágnes, aki a remények szerint átlövő poszton a felnőtt mezőnyben jelentősen enyhítheti gondjaikat.

 

Mint az a tájékoztatóból kiderül, legnagyobb erősítésnek a sérültjeik felépülését, illetve a korábbi sérülések miatt az elmúlt fél évben csökkentett munkát végző játékosaik teljes értékű munkavégzését tartják. A korábban NBII-ben és NBI/B-ben is játszó Hegyi Diana januárban érkezett az egyesülethez, sérülés és 2 év kihagyás után. Mind fizikálisan, mind játékban utolérte magát, így a fiatal csapat vezére lehet. Szintén felépült januári térdműtétje után Wöller Krisztina, aki tavaly ősszel vezéregyénisége volt a csapatnak, az egész tavaszi szezonra szóló kiesése nagy érvágás volt. A korábban NBI-ben szereplő hódmezővásárhelyi csapat serdülő és ifjúsági csapatában is bemutatkozó Kovács Dorina is tavasszal Budapestről sérülten igazolt vissza és júliusi térdműtétje után egyre intenzívebb munkát végez, reményeik szerint már októberben bevethető állapotban lesz.

A csapat augusztusban napi két edzéssel, majd szeptembertől egy edzéssel készül a szeptember derekán kezdődő bajnokságra.

 

Az NBII-es felnőtt csapatnak két felkészülési mérkőzése lesz: 28-án ban az MNKSE (NBII) ellen, 31-én pedig az ONKC II. (NBII) ellen lép pályára a Hódtói Sportcsarnokban.

 

:
U12-es (2000) csapatunk Beslin Anikó edző vezetésével augusztus első napján kezdte el a felkészülést. A lányok kemény futó és erősítő edzésekkel láttak a munkának, majd augusztus derekától elkezdődtek a labdás edzések is.

Augusztus és szeptember hónapban edzések és felkészülési mérkőzések szerepelnek a csapat programjában.

 

U10-es (2002) korosztályunk Kis Márk edző, és az U9-es csapat Banga Endre edző vezetésével augusztus derekától heti három edzésen vesz részt.

Legfiatalabb gyerekekből álló csapat a szeptemberi iskolakezdéssel kezdi el az edzéseket. A 2004 és 2005-ös születésű gyerekekből álló U8-as és előkészítő korcsoportos csapat edzője a korábbi NB-s játékos, jelenleg a Szent István Általános Iskola testnevelő tanára, Dobra Ildikó lesz.

 

Az első komoly megmérettetés a HLKC által október 6-7.-én megrendezendő II. Török Ferenc Leány Kézilabda Torna lesz.

A kétnapos versenyen négy korosztályban (2004, 2003, 2002, 2000) mintegy 30-35 csapat részvételét várják, ami az ország utánpótlás csapatai számára a kora őszi időszak legjelentősebb kézilabda utánpótlás versenyének tekinthető.

 
 
Forrás: hlkc - VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.