Kultúra, oktatásFókuszban a Kamera Klub

2016. március 11., péntek
 

Látóhatár címmel a hódmezővásárhelyi Lucien Hervé Kamera Klubnak nyílt kiállítása március 10-én a Budapesten, a Bartók1 Galériában.

 

 

 

Fotók: Varga András

 


 

A 22 kiállító fotós tagja a 2014 nyarán alakult Lucien Hervé Kamera Klubnak, amely már megalakulásakor elhatározott szándéka volt tagjai számára csoportos, egyéni kiállítások lehetőségének elősegítése, illetve alkotóközösséggé válva a szakmai fejlődés biztosítása. Ennek jegyében - a klub székhelyén, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban - rendszeresek a fotószakmai előadások, kiállítások.

Ezúttal 22 fotós Budapesten is bemutatkozhat március 10-től a hónap végéig, a Bartók Béla úti kiállítóhelyen.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Készakarva elrántotta a kormányt

Készakarva elrántotta a kormányt

A hódmezővásárhelyi B. Balázs ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. 
Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Biztosan állítható, ha a prognózisok gyorsabban nyilvánosságra kerülnek, Vásárhelyen is jóval kevesebb lett volna a beteg gyerek, mert a szülők előrelátóbbak lettek volna.

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.