Kultúra, oktatásFókuszban a biztonság

2016. október 19., szerda
 
Fókuszban a biztonság

A vásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola is részt vesz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány által indított programban.

 

 

 

 

 

 

A Vodafone 2015 decemberében indította el a Vodafone Digitális Iskola Programot a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése érdekében.

 

Az indulás óta eltelt alig 10 hónap során a Vodafone 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki 25 iskolában országszerte,valamint díjmentesen biztosítja az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet is.

 

Mint arról - idén márciusban - a Vásárhelyi Hírek  képes tudósításban beszámolt, a programban részt vehet nyolc Csongrád megyei iskola, amelynek tanárai és diákjai, 600 darab táblagépet vehettek át köztük a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola, amely összesen 90 darab tabletet kapott.

Miután az iskolák közel 700 érintett pedagógusának internetbiztonsági oktatására már tavasszal sor került, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal aláírt együttműködésnek köszönhetően a Vodafone jóvoltából néhány napon belül folytatják az iskolákban az internetbiztonsági oktatást.

A programban résztvevő Klauzál Gábor Általános Iskolában már lezajlott az első képzési időszak.

 

„A mai gyermekek beleszülettek a digitális világba, számukra a világháló nem csupán a tudás hatalmas tárházát jelenti, de alapvető, sőt, talán az elsődleges szocializációs teret is.”- mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese és a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja. „Ugyanakkor a legtöbb fiatal tapasztalatlan.  Nem tudja, hogyan kell okosan, biztonsággal használni az internetet, és nincs tisztában a digitális veszélyekkel, illetve azok súlyosságával. A tudás hiánya együtt jár a kiszolgáltatottsággal, így elengedhetetlen, hogy minél korábban és minél többet halljanak a biztonságos netezésről. Ez az oka annak, hogy a Vodafone Digitális Iskola Program egyik legfőbb célja a digitális esélyegyenlőség megteremtése mellett a biztonságos internetezés alapjainak megteremtése.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Alkossunk együtt a Családi Napon!

Alkossunk együtt a Családi Napon!

Ismét itt a Tornyai János Múzeum meghívója az elmúlt évek egyik sikerprogramjára! Az Alföldi Galériában nagy rajzolásra várják a családokat.
Nyolc óra kosarazás

Nyolc óra kosarazás

Hat csapat részvételével idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola a kosárlabda minigáláját.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.