KözéletFizetős lesz az M43-as

2011. április 18., hétfő
 
Fizetős lesz az M43-as

Díjköteles lesz az M43-as autópálya új, Szeged és Makó közötti szakasza, amelyet szerdán adnak át – tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) hétfőn az MTI-t.

 

 

 

Az M43-as autópálya a gazdasági tárca 2007-es rendelete alapján díjköteles útszakasz, azaz közlekedni csak az úthasználati jogosultság megváltása után lehet rajta – közölte Csohány Domitilla, az ÁAK Zrt. kommunikációs szakértője.
Hozzátette: ez alól kivétel az M43-asnak az M5-ös autópályától a régi 5-ös főútig tartó szakasza, amelyet a D1 kategória járművei – 3,5 tonna alatti gépjárművek – díjmentesen vehetnek igénybe, azonban a D2, D3, D4 kategóriák számára ez a szakasz is díjköteles.
Az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakaszának építése 2008. július 18-án kezdődött el. Az eredeti határidő szerint az első – a régi 5-ös utat a 47-es főúttal összekötő 6,7 kilométeres szakasznak – 2009. november 30-ra kellett volna elkészülnie. Ezt a sztrádarészt – főútként – két ütemben 2010 áprilisában és októberében helyezték forgalomba.
A 47-es főúttól Makóig tartó 25 kilométeres szakasz és az új Tisza-híd, valamint a Maros-parti várost elkerülő 7 kilométeres főút – amely a régi 43-as útra vezeti át a forgalmat – építésének 2010. augusztus 31-ig kellett volna befejeződnie. Az elkerülő utat 2010 novemberétől használhatják az autósok, a sztrádát pedig szerdán helyezik forgalomba.
Az új sztráda, a híd és a makói elkerülő út építése 61,1 milliárd forintba került, a projekt teljes költsége 85 milliárd forint, amelynek kétharmadát az Európai Unió támogatása fedezi.
Az autópálya a magyar-román országhatárig tartó, Makó és Nagylak közötti, 23,1 kilométeres szakasza a tervek szerint 2013 májusára készülhet el.
Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője korábban az MTI-nek elmondta, a 31,6 kilométeres autópálya-szakasz átadása óriási változást hoz Szeged közlekedésében. A Csongrádi megyeszékhelyen naponta tízezer járműegységnyi forgalom halad keresztül, ebből mintegy kétezer kamion. Ezek többsége a jövőben a sztrádát fogja használni.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.