Kultúra, oktatásFilmek a kommunista korszak egyik tabutémájáról

2016. május 8., vasárnap
 

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából a II. Világháborúban és azt követően szovjet kényszermunkatáborokba internált mintegy 800 ezer magyar állampolgárra emlékezünk, akik közül alig félmillióan térhettek haza.

 

 

 

 

 

Az Emlékpont és a VERITAS Történetkutató Intézet együttműködésének keretében Sára Sándor filmrendező Nehézsorsúak című, a Gulágot megjárt túlélőkkel készített riportfilm-sorozatának egy-egy epizódját nézhetik meg a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben a helyi általános és középiskolás diákok.

A pénteki vetítéseken a Bethlen Gábor Református Gimnázium tizenegyedikes, valamint a Klauzál Gábor és a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola nyolcadikos diákjainak Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze ismertette a Szovjetunió területén működött táborok rendszerét, amelyekben kényszermunkát végeztettek a hadifoglyokkal és a malenkij robotra elhurcoltakkal.

 

- Amikor ezek a filmek készültek, viszonylag új témának számított a kényszermunkatáborok világa, mivel az azt megjárt embereknek tilos volt erről beszélni egészen a rendszerváltás időszakáig – mondta el Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője. – A Szovjetunió baráti nép volt, és az a tény, hogy a baráti országba ingyen munkára hurcoltak magyar állampolgárokat, tabu témának számított a szocialista korszakban.

- A VERITAS és az Emlékpont márciusban kötött együttműködési megállapodást, amelynek keretében közös rendezvényeket, kutatásokat, tudományos projekteket valósítunk meg, és mostani rendezvényünk célja, hogy a vásárhelyi diákok jobban megismerjék a huszadik századnak ezt a történelmi traumáját, amely számos magyar embert is érintett – tette hozzá az intézményvezető, aki örömét fejezte ki, hogy a vásárhelyi általános és középiskolák nyitottan fogadták a közgyűjtemény kezdeményezését.

 

Május 6-a után két hét múlva, május huszadikán újabb diákcsoportok láthatják a filmsorozat további epizódjait.

 
 
Forrás: Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

A legegyszerűbb egészségvédelem

A legegyszerűbb egészségvédelem

Két vásárhelyi iskola, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és a Szent István Általános Iskola is csatlakozott a kézmosás-rekordkísérlethez.
Bocisimogatás joghurt kóstolóval

Bocisimogatás joghurt kóstolóval

Mezőgazdasági Kar nemrég indított programjának keretében a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 7. osztályos tanulói látogattak el a Tangazdaságba. Képekkel!
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.