Kultúra, oktatásFilm elején és traileren is kötelező a karika

2012. április 21., szombat
 
Film elején és traileren is kötelező a karika

Az év elején megváltoztatott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Az április első felében hatályba lépett NMHH-rendelet a moziban vetített filmeknél is kötelezővé teszi a 12-es, 16-os, 18-as és X karikát, valamint a 6 éven aluliak számára nem ajánlott kategória feltüntetését.

 

 

 

A hatóság célja a gyakorlatban jól alkalmazható, az érintettekkel együttműködésben készült szabályozás megalkotása volt, ezért tervezetét a társadalmi egyeztetésen túl a szakma képviselőivel is véleményeztették, és ennek tapasztalatait beépítették a végleges rendeletbe.

A módosult szabályozásnak köszönhetően a továbbiakban a néző nem találkozhat BA, azaz "besorolás alatt" jelöléssel a filmeken, valamint a filmajánlókon vagy más hirdetéseken sem. Ha ugyanis a filmnek még nincs végleges besorolása, akkor a filmforgalmazónak vagy filmterjesztőnek kell szaggatott vonalú korhatárkarikával ellátni az anyagokat átmenetileg, a hatósági besorolásig. A jövőben tehát a film előtt vetített mozitrailerekből is kiderül, mely korosztálynak lesz ajánlott a reklámozott filmalkotás megtekintése. Az NMHH szerint különösen hasznos ez például a kisgyermekes szülőknek, hiszen a korábbi BA-kategória értelem szerűen nem adott kellő tájékoztatást erre vonatkozóan, így előfordulhatott, hogy a család a korhatárkarika nélküli mozielőzetes alapján kiválasztott film vetítése közben szembesült a gyermekekre ártalmas jelenetekkel.

A módosított, 2012. január 1-je óta hatályos filmtörvény értelmében a filmterjesztők és filmforgalmazók helyes karikahasználatát az NMHH keretében működő Nemzeti Filmiroda ellenőrzi. A hatóság kiemelten fontos küldetésének tartja a kiskorúak egészséges lelki-szellemi fejlődésének védelmét, továbbá célja, hogy segítse és megkönnyítse a gyermekeket védő szabályok helyes alkalmazását a forgalmazók és a mozik számára.

Íme az új jelölések:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.