KözéletFiatalkorú illegális bevándorlók Vásárhelyen

2013. szeptember 6., péntek
 
Fiatalkorú illegális bevándorlók Vásárhelyen

Ez év tavasza óta fiatalkorú külföldi migránsok laknak a Béla cigány utcai speciális nevelési igényű lányoknak fenntartott otthonban. A 2011 óta a Szent Ágota Alapítvány által üzemeltetett épületben 18, javarészt színes bőrű fiatalkorút helyezett el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.

 

Fotók: VH

 

A Teleki és a Bélacigány utca környékén lakók többször érdeklődtek Szerkesztőségünknél is, meddig tart ez az állapot, mert nyugtalanok a környéken lakók, főként hogy a kószáló migráns fiatalok előszeretettel szedik le a fákról a gyümölcsöt, de mint azt az egyik közelben lakó a napokban a Vásárhelyi Híreknek elmondta, mindig nagy a jövés-menés a Béla cigány utcában, gyakori a hangoskodás és voltak már konfliktusok az otthonban elszállásoltak és a magyarok között.

 

A problémát a szeptember 6-án tartott rendes közgyűlésen felvetette Balogh Norbert a Jobbik képviselője. Mint mondta igencsak nehezen lehet behatárolni, hogy ezek a „menekültek” milyen okból kifolyólag hagyták el országukat, de sajnos a helyi tapasztalatokból következtetve vannak közöttük olyanok, akik valószínűsíthetően hazájukban is bűnöző életmódot folytathattak és esetlegesen éppen az igazságszolgáltatás elől menekültek el.

Balogh Norbert szerint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kísérő nélküli külföldi kiskorúak befogadó otthon épületén semmilyen tábla nem hívja fel a figyelmet arra, hogy a falak között milyen intézmény működik. Információik szerint történt itt fiatal lányok molesztálása, megfélemlítése, fiatalkorúak sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, lopás, rablási kísérlet, szeméremsértés és garázdaság is. Mint azt a Jobbik képviselője hozzátette, ezek a bűncselekmények, illetve a helyi közbiztonságot hátrányosan érintő esetek a rendőrség előtt is ismertek, melyekkel szemben lehetőségeikhez mérten igyekeznek fellépni, illetve megoldást találni.

 

Rádi Norbert a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője a közgyűlésen elmondta, a felvetett problémákról tud. Eddig két ügy jutott a tudomására és a két érintett fiatalkorút már eltávolították a városból.

 

Balogh Norbert a VH-nak még arra is kitért, hogy közegészségügyi kockázatot is jelentenek, ha nem esnek át kellő alaposságú egészségügyi szűrésen. A Jobbik képviselője leszögezte tisztában kell lenni azzal a ténnyel is, hogy ezek a menekültek egészen más szubkultúrákban szocializálódtak, melynek következtében a helyi viselkedési normákat nem képesek átvenni. Azt is megjegyezte, a vásárhelyieket igencsak felháborítja, hogy míg sokan becsületes munkával napi 4000 forintot keresnek, amiből fedezhetik a megélhetésüket, lakhatásukat, addig ezek a külföldiek – tudomásuk szerint - a teljes ellátás mellett napi 2000 forint költőpénzt is kapnak. Természetesen a Jobbik mint párt nem tartozik a multikulturalizmus támogatói közé, de mindenféle politikai irányultságtól mentesen gondolják át, hogy egy tradicionálisan alföldi mezővárosi képet mutató település életébe hogyan lennének illeszthetőek ezek a fiatalok, mondta Balogh Norbert képviselő.

 

Lázár János országgyűlési képviselő a közgyűlésen reflektált az elmondottakra, mint mondta, nagy nyomás nehezedik Kelet Magyarországra a jelentősen megnövekedett illegális bevándorlók miatt. Elhelyezésük elsősorban szintén a keleti országrészre koncentrálódik, ellentétben Nyugat Magyarországgal. Felvetette, hogy a város, a probléma rendezése érdekében, keresse meg az illegális bevándorlókkal kapcsolatban illetékes Belügyminisztériumot.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két láb, két kerék – élmény a köbön

Két láb, két kerék – élmény a köbön

Igazi kuriózum várja szeptember 8-án a Bodnár Bertalan Futó Maraton és Kerékpáros Félmaraton résztvevőit, igazi természetközeli élményt nyújtva a futóknak és a kerékpározóknak egyaránt. A verseny részleteivel!

Idén is van vásárhelyi jelöltje az Alpok Adria Szépségversenynek

Idén is van vásárhelyi jelöltje az Alpok Adria Szépségversenynek

Szeptember 7-én este a megyei döntőn a 17 éves Kosztolányi Anna is ott lesz a 15 lány között. Nevét jól ismerhetik a fitness sportág kedvelői, hiszen több országos és nemzetközi dobogós helyezést tudhat magáénak.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.