KözéletFesztiválozó sokadalom - hétfőn is

2014. augusztus 19., kedd
 

Már délutántól megtelt a belváros, sülthúsok és pite, na és legalább százféle bor várt a kulináris élvezetek kedvelőire. Aztán jött Rúzsa Magdi és a Kossuth térre kitehették a 'Megtelt' táblát. Újabb képes hangulatjelentés!

 

 

Fotók: Damó Adrienn ( VH© ) 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválozó sokadalom

Fesztiválozó sokadalom

Fotókba örökített (jó)hangulatjelentés a vásárhelyi Borfesztiválról - vasárnap. 
Bemutatták a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Bemutatták a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Van két új jelölt, nyolcan ismét indulnak az előző ciklusból, Havasi Katalin nem kíván indulni, a jövőben a hivatására akar koncentrálni.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.